A Chartered Management Institute (CMI) megbízásából készült felmérés szerint a cégek fontos eseménynek tartják az év végi céges karácsonyi partit. A 135 megkérdezett vezető 62 százaléka szerint a közös ünneplés segít az alkalmazottak munkahelyi elköteleződésének erősítésében. A vezetők 68 százaléka szerint a céges karácsony alkalmat ad a munkaadóknak arra is, hogy honorálják alkalmazottaik egész éves munkáját. Ennek alapján 66 százalék úgy véli, hogy a partikat a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is meg kellene tartani megtartani.
Nem mindegy, hogy a szervezett ünnepség milyen üzenetet közvetít a dolgozók felé. Hatvan százalékuk úgy gondolja, hogy ha a karácsonyi parti láthatóan és feleslegesen sokba került, az negatív visszacsatolást eredményezhet a vezetőség felé. Mintegy 50 százalékuk pedig úgy véli, célszerűbb, ha az egyes teamek ünnepelnek együtt, mintha az egész vállaltra kiterjedő bulit szerveznek.
Bár a közös ünneplést fontosnak tartják, a parti költségeire erősen odafigyelnek a vezetők. A válaszok szerint 48 százalékuk anyagilag nem, csak a szabadidő biztosításával járul hozzá a karácsonyi parti megrendezéséhez. A vizsgált kkv-k 42 százaléka pedig éppen annak anyagi vonzata miatt, költségspórolási szándékkal egyáltalán nem rendez alkalmazottainak céges karácsonyozást.
