Októberben emelkedtek először a brit lakásárak 2008 márciusa óta és ezzel egy időben a fogyasztói bizalom is 21 hónapos rekordmagasságba szökött két pénteken publikált felmérés szerint - számolt be a Reuters. Ezek az adatok azt sugallják, hogy a gazdasági feltételek javulnak.
A jelzáloghitelező brit Nationwide adatai szerint szeptemberről októberre 0,4 százalékkal emelkedtek a brit lakásárak, 2008 októbere óta pedig 2 százalékkal. A GfK NOP közvéleménykutató intézet adatai pedig az előbbitől függetlenül mutatnak jelentős javulást a brit fogyasztói bizalom terén. A kapcsolódó index ugyanis -13-ra emelkedett, ekkora értékre pedig 2008 januárja óta nem volt példa. Az index javulása azt mutatja, hogy a britek pozitívabban ítélik meg a gazdasági körülményeket, valamint saját pénzügyi helyzetüket.
A Reuters által megkérdezett elemzők szerint azonban kérdéses, milyen hosszú lesz az emelkedő trend, különösen a munkahelyek és a jövedelmek rossz kilátásaira tekintettel. Az is lehetséges, hogy az áremelkedés az elmúlt hónapokban bekövetkezett kínálatcsökkenésnek volt köszönhető. Az alacsony kamatok ugyanis a lakástulajdonosok nem adják el ingatlanjaikat.
