Európa fejlődő országai költségvetési hiányának és államadósságának mértéke nyomás alatt tartja a régió hitelminősítéseit - közölte a Fitch. Az államháztartások miatti aggodalom került a középpontba a London székhelyű hitelminősítő régiós vezetője, Edward Parker szerint. A Fitch jelentésében az áll, hogy a fő kihívások a régiót érő negatív hatások miatt továbbra is a krízis költséges következményei, a jelentősen emelkedő államadósságok és a fellendülés körüli bizonytalanság maradnak.
Európa fejlődő országainak mélyebb válsággal kell megküzdeniük a globális hitelválság miatt, mint Latin-Amerikának és Ázsiának, mivel sok esetben a kormányoknak megszorításokat kellett bevezetniük a nemzetközi támogatások miatt, és ezért nem tudtak megfelelő mértékű ösztönzőket nyújtani annak érdekében, hogy fellendítsék a keresletet, miután az export és a beruházások visszaestek. Az uniós tagoknak azzal is számolniuk kell, hogy hiányaik túllépik az uniós követelményt, ami miatt késleltetniük kell euróbevezetési céljaikat.
A Fitch átlagosan 5,9 százalékos költségvetési hiányt vár a régióban, míg tavaly 1,1 százalékos volt ez az érték. A hitelminősítő szerint a deficitek 4,6 százalékra fognak szűkülni jövőre. A GDP-arányos államadósság átlagosan 36 százalékra nőhet 2010 végére a 2007 év végi 23 százalékhoz képest.
Leminősítési figyelmeztetések
A hitelt érdemlő középtávú fiskális konszolidáció megvalósításának kudarca leminősítésekhez vezethet - közölte a Fitch. Sok országban a szociális nyomás és a választások nehezítik meg a megszorítások végrehajtását, ami termékeny táptalaja a politikai összecsapásoknak. A legtöbb olyan ország, amely számít a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatására - köztük Magyarország, Románia, Ukrajna, Szerbia és Lettország -, hű marad a támogatási programokhoz, hogy biztosítsák a fenntartható fellendülést. Ha ugyanis nem tudják teljesíteni a feltételeket, az további kockázatot jelent a makrogazdasági stabilitásra nézve - vélte a hitelminősítő.
Gazdasági kilátások
A régióban 6,1 százalékos visszaesés várható idén a Fitch becslése szerint, míg júniusban 4,6 százalékos visszaesést vártak. A fejlődő piacokon ugyanakkor összességében 0,1 százalékos csökkenés várható. A hitelminősítő átlagosan 2,6 százalékos gazdasági fejlődést jósol a térségben 2010-re, míg korábban 1,5 százalékot vártak.
A Fitch a múlt hónapban közölte, hogy Lengyelországnak, Magyarországnak és Csehországnak romló államháztartási helyzettel kell számolnia, mivel a globális krízis miatt nőnek az adósságok.
Magyarországon, amely tavaly IMF-kölcsönre kényszerült az államcsőd elkerülése miatt, 3,8 százalékos költségvetési hiány várható 2010-ben az IMF szerint, és ezt a Fitch is reálisnak tartja. Ugyanakkor az államadósság tíz százalékponttal 82,5 százalékra nőhet jövőre - véli a londoni hitelminősítő.
