Marc Dreier egykor híres manhattani ügyvéd megúszta 20 év börtönbüntetéssel csalási ügyét, amit minden bizonnyal annak is köszönhet, hogy irodája mindössze 400 millió dollárral rövidítette meg ügyfeleit az elmúlt nyolc évben. Ez eltörpül az elmúlt évszázad egyik legnagyobb szélhámosa, Bernard Madoff több tízmilliárdos piramisjátéka mellett, amiért nemrégiben 150 éves börtönbüntetést szabott ki a bíróság.
Az ügyészség úgy számolta, hogy 145 évre kellene leültetni Dreiert, ám a védelem joggal vethette ellen, hogy azért itt mégsem olyan nagyságú szélhámosságról van szó, mint volt Wall Street-i befektetési bankár esetében. A védők 15 év börtönt tartottak volna a csalással arányos büntetésnek.
A Dreier ügyét vizsgáló nyomozókat elkápráztatta a szélhámos ügyessége. Megállapításuk szerint személyes fellépésével olyan ügyesen hitelesítette az általa kreált hamis dokumentumokat, amilyen hitelesen csak egy bűvész tudja eladni a trükkjeit.
Dreier könnyek közt bánta meg bűneit, azzal védekezett, hogy gazdagság-függővé vált, nem tudta abbahagyni a pénzköltést. Sok év szorgos munkájával és szélhámosságával szert tett egy nyugati és egy keleti parti tengerre néző házra, egy Aston Martinra és egy 18,5 millió dollár érő jachtra.
