A szabad piac híveként ismert amerikai és európai politikusok vállvetve indítottak támadást az olajpiaci spekuláció ellen, mert attól tartanak, hogy a világ alapvető energiahordozójának ára ismét a magasba szökhet, ami gáncsot vetne a gazdasági válságból való kilábalásnak. Gordon Brown brit kormányfő és Nicolas Sarkozy francia államelnök közös dokumentumban hangsúlyozza, hogy a világ kormányainak meg kell zabolázniuk az olajárak veszedelmes hullámzását, ami szembe megy a közgazdaság elfogadott szabályaival és alááshatja az üzleti bizalmat éppen akkor, amikor megindulna a fellendülés. A két politikus új nemzetközi felügyeleti szabványokat akar elfogadtatni az olaj tőzsdei kereskedésének átláthatóbbá és ellenőrzöttebbé tételére.
Az amerikai kongresszus képviselői körében egyre szélesebb konszenzus alakul ki azzal kapcsolatban, hogy az árupiacok pénzügyi befektetői eltorzítják az árakat. A szenátus megrendelést adott az USA árupiaci felügyeletének (CFTC), hogy korlátozza az árupiaci termékek határidős jegyzései, illetve az ezeket tükröző indexek kereskedését. A CFTC ezért azt tervezi, hogy kötelezi a hedge fundokat és a swapkereskedőket pozícióik nyilvánosságra hozatalára.
A kereskedők úgy vélik, hogy a változtatások növelhetik költségeiket, vérszegénnyé tehetik a piacot és elriaszthatnak egyes befektetőket az olajkitermelési beruházásoktól, ami végül is a kínálat mérséklődéséhez vezethet. Emellett a spekulánsok tevékenysége biztosít likviditást az üzemanyag-vásárlásaikat hedge-ügyletekkel fedezni akaró vállalatoknak, köztük a légitársaságoknak. Szakértők szerint kétséges, hogy valóban a spekulatív vásárlások nyomták-e fel tavaly ilyenkor 147 dollár/hordóra a fekete arany árát. Ebben a gyorsan fejlődő országok, elsősorban India és Kína óriási kereslete is szerepet játszott. Senki sem tudja megmondani, milyen árak alakulnak ki a jövőben - vélik -, a pénzügyi befektetések korlátozása gyenge hatással lehet az árak hullámzására.
