Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bár a banki mérlegek toxikus eszközeinek állami kezelését illetően növekvő egyetértés mutatkozik a csoportban, és az Európai Központi Bank (ECB) és az Európai Bizottság (EB) is hasonló terveket fontolgat, a pénzügyi szabályozás fejlesztésével, a központi gazdaságélénkítéssel és a nemzetközi szervezetek tőkésítésével kapcsolatban egyelőre nem körvonalazódik egységes G20-as álláspont.
Az EU új közös stratégiája a spekulatív befektetési alapok, a kockázatitőke alapok, a hitelminősítő ügynökségek, a származtatott hitelpiaci termékek és az adóparadicsomok ügyére fókuszál. Az Atlanti-óceán másik partján a pénzügyi stabilitási terv központi elemének jelölték ki 1) a stressz teszteket és a tőkesegítséget, 2) a bankok toxikus eszközeinek privát és közpénzből megvalósítandó felvásárlását 3) a lakás-, diák-, autó- és más hitelek kibocsátását közvetetten támogató TALF-program kiterjesztését, továbbá a jelzáloghitelesek támogatását. Tim Geithner pénzügyminiszter rendszerszintű kockázati felügyeletet sürget, ami minden, a származékos pénzpiacokon működő intézetre, a spekulatív alapokra és az AIG-hez hasonló nagy biztosítókra is vonatkozna.
Kiadáscsökkentés vagy költekezés?
Az EU közös stratégiája nem tartalmaz felhívást a fiskális élénkítés folytatására, miután az unió országai 400 milliárd eurónál többet (az EU GDP-jének 3,3 százaléka) költöttek közpénzből e célra. Ezzel szemben az egyes országok vezetői, például Gordon Brown brit miniszterelnök jelezték, hogy további költségvetési gazdaságélénkítési intézkedéseket is elképzelhetőnek tartanak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is a G20 élénkítő célú kiadásainak növelését sürgeti. Ezt főleg a deficites országok, elsősorban is az USA és Nagy-Britannia támogatják, míg a költségvetési többletet produkáló Németország, Franciaország és több más európai ország is óvatos a növekvő költségvetési hiány, az államadósság és az infláció emelkedésére hivatkozva. Pedig vélemények szerint éppen a többletet produkáló államoknak élénkítő célú kiadási programokat kellene indítania, míg a deficites államoknak növelni kellene megtakarítási rátájukat.
A költségvetési élénkítő csomagok működési elve alapján, miután az EU növekedésének csökkenése sokkal élesebb lesz, mint az USA-ban, Európa nagyobb költségvetési élénkítésre szorulhat az eleve kiterjedtebb automatikus stablilizáló eszközök dacára. Ezt persze több ország vitatja. Az viszont nem vitás, hogy az eddigi lépések a jelek szerint egyelőre nem elégségesek a kedvezőtlen folyamatok megfordítására. A továbbra is sorra lefelé módosuló kilátások tükrében az élénkítő csomagokat a munkanélküli ellátások, a szociális háló, az adómentes juttatások, az átképzési és oktatási támogatások, az alacsony jövedelműek számára pedig adócsökkentés formájában is érvényesíteni kell.
Protekcionizmus vagy fejlődés?
A G20-ak ugyan korábban is rendre ígéretet tettek a kereskedelmet és a munkaerőt illető akadályok, valamint az importvámok leépítésére, valójában a válság jelentkezése óta még romlott is a helyzet e téren. Sok ország tarifa- és egyéb akadályokat emelt az importnak, az exporttámogatást növelték, és a hazai bank- valamint autóipart is megsegítették, illetve a hazai termékek vásárlásait is ösztönözték. Az országok a WTO-szabályok áthágása nélkül is emelhetik a vámokat, és a munkaerő- és pénzügyi piacok protekcionizmusa sem esik nemzetközi szervezet ellenőrzése alá.
A protekcionista gyakorlat csak rövid távon serkenti a növekedést, de a globális kereskedelem további visszaesését és torzulását okozhatja, a szabad kereskedelem és munkaerőmozgás utóbb elért eredményeit erodálja, és az élénkítőcsomagok hatékonyságát is mérsékli. A külföldi bankok feltörekvő piacokat érintő tőkekivonása és a nyugati kormányoknak a belföldi hitelezés bővítését sürgető hozzáállása a pénzügyi protekcionizmus kockázatát is növeli, amely különösen a növekedésüket nagyrészt külső tőkéből finanszírozó országokat fogja súlyosan érinteni.
Ázsia, az utolsó lehetőség
Az ázsiai, jellemzően többletet produkáló országok az utolsó lehetőséget biztosíthatják a pénzügyi rendszerek kimentésére, az IMF-nek juttatott tőkével lassíthatják az exportcikkeik iránti kereslet csökkenését. Az ázsiai országok több mint 4000 milliárd dollárnyi valutatartalékkal rendelkeznek. Japán már biztosított tőkét a Valutaalapnak, és Kína állítólag 40 milliárd dollárral járulna hozzá az ügy sikeréhez. A G20-ak a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi kapacitásainak növelésében már megegyeztek, de a konkrét összegek mellett a helyi fejlesztési bankok hitelezési képességének bővítése is szóba kerülhet.
A támogatásért cserébe viszont a feltörekvők között többen, így Kína is átszabná az IMF irányítását, nagyobb beleszólást követelve maguknak a szervezetben - vélhetőleg bizonyos európai országok kárára. Kína egy sor refomjavaslattal érkezik a tárgyalóasztalhoz, az egyik legfontosabb a dollár devizatartalékként való helyettesíthetőségére vonatkozna a jelenlegi bizonytalanságokat mérséklendő. Kína egyébként az utóbbi időben a feltörekvő gazdaságok irányába növekvő aktivitást mutat a hitelezés és a devizacsere ügyletek terén, az IMF-fel szemben egyfajta alternatívát mutatva.
