A Jugoszlávia felbomlása után az ország tulajdonába került javak eladásából töltené fel állami költségvetését Bosznia-Hercegovina. A javarészt kötvények és arany eladásának ötletét a múlt héten vetette fel a pénzügyi tanács, az ügylettől Szarajevó összesen 90 millió eurót remél. Ezt az összeget a két bosnyák entitás, a Bosznia-Hercegovinai Föderáció és a Szerb Köztársaság közt osztanák el, 65-35 százalékos arányban. A döntés egy nappal azután született, hogy a minisztertanács a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom fellendítésére 16 pontos akciótervet hirdetett, amelyben a betétesek állami garanciájának kiterjesztését, a kereskedelemi bankok likviditásának növelését és a fogyasztási adók új szabályozását ígérték. A gazdasági szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az új ösztönző csomag és az állami tartalékok növelése sem feltétlenül lesz elég a gazdasági válság kezelésére, ehhez a kormány jóval aktívabb cselekvésére lenne ugyanis szükség.
Az országot három fronton is negatívan érinti a krízis: egyrészt beszűkültek hitelezési lehetőségei, másrészt visszaesett az export, de a külföldi átutalások összege is jelentősen csökkent. A Világbank jelentése szerint Bosznia pénzügyileg stabil, az országba érkező kölcsönök összege azonban aggasztó mértékben visszaesett: a 2,1 százalékos átlagos havi növekedés helyett decemberben már 0,4 százalékos mínuszt mutatott. A visszaeső hazai megrendelések következtében idáig mintegy 13 ezer munkahely szűnt meg, ezenkívül több mint 2700, külföldön dolgozó bosnyák volt kénytelen visszatérni hazájába. Az adófizetők számának csökkenése a szociális feszültségek eszkalálódásához vezethet, a megcsappant költségvetésből ugyanis nem tudják fedezni a szociális kiadásokat, többek közt a nyugdíjakat sem. A helyzet enyhítésére Szarajevó a Nemzetközi Valutaalap segítségét is kérheti: a két régió már egyezségre jutott, a hitelfelvételt azonban a központi kormánynak kell kezdeményeznie. Nikola Spiric miniszterelnök a kérdést illetően igen óvatos, mondván, egy esetleges stand-by hitel negatív üzenetet is közvetíthet a befektetők számára, tehát alapos felméréseket kell végezni, mielőtt bármit is lépne a kabinet.
