Az export összeomlása és a beruházások csökkenése miatt zsugorodott másfél százalékkal az eurózóna gazdasága 2008 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest - derül ki az Eurostat tegnapi jelentéséből. Az adat megegyezik az előzetes becsléssel (Napi, 2009. február 16.), az év/év mutató azonban rosszabb annál: 1,3 százalékos visszaesést tükröz a korábban becsült 1,2 százalék helyett. Egy negyedévvel korábban még 0,6 százalékos év/év növekedést jegyzett fel a statisztika, negyedéves összevetésben azonban már akkor is csökkenés volt - még ha csupán 0,2 százalék is -, vagyis az immár két negyedéven átnyúló mínusszal beköszöntött a recesszió, az eurózóna tízéves történetében először.
A legnagyobb csapást az export mérte a valutaövezet GDP-jére: 7,3 százalékkal csökkent a decemberrel zárult három hónapban, míg a 27 tagú EU egészében 6,8 százalékkal maradt el az előző negyedévitől; az import mindkét régióban egyaránt 5,5 százalékkal esett. A beruházások 2,7 százalékkal csökkentek az eurózónában, a tágabb európai közösségben viszont 6,8 százalék lett a zuhanás.
A részletes GDP-adatok aggasztó gyengeséget mutatnak minden vonalon - kommentálták a Reutersnek nyilatkozó elemzők. A fogyasztói kiadások meredeken esnek, miután a munkanélküliség, illetve a munkahely elvesztése, a gazdasági válság miatti aggályok felülírják a kedvező inflációs helyzet kínálta előnyöket. A kereslet összeomlása, a hitelszűke és a romló nyereségesség miatt a beruházások is zuhantak - mindezek alapján a szakértők arra számítanak, hogy a 2009-es első negyedév is legalább olyan rossz lesz, mint a 2008-as utolsó.
