Több mint másfél éve először kamatot csökkentett tegnap a román jegybank: a 25 bázispontos vágással 10 százalékra mérséklődött a tavaly július óta változatlan irányadó kamat. A Reuters által megkérdezett elemzők többsége erre a lépésre számított, bár sokan hangoztatták azt is, hogy az inflációs kockázatok még nem tennének lehetővé egy ilyen döntést. Decemberben 6,8 százalékos volt a román infláció, szemben a jegybank 2,8-4,8 százalékos célsávjával, és a piaci szereplők szerint idén sem tud majd a tervezett 2,5-4,5 százalékon belül maradni.
A mostani vágással csak jelezte a jegybank, hogy aggódik a gazdaság miatt - kommentálta a döntést az ING Bank Romania vezető elemzője a hírügynökségekhez eljuttatott közleményében. A kormány előrejelzése szerint idén 2,5 százalékra lassul a román GDP-növekedés - 2008 harmadik negyedévében még 9,1 százalékos volt -, mivel a globális válság nyomán csökkent a kereslet a román exportcikkek iránt, a külföldi beruházások pedig visszaestek. Egyes elemzések szerint Románia akár recesszióval vagy pénzügyi válsággal is szembenézhet, ha a világgazdasági helyzet romlása közepette a bukaresti kormány nem tudja meggyőzni a piacokat arról, hogy komolyan meg tudja erősíteni a költségvetést.
