Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma, a jegybanki szerepkörrel felruházott Federal Reserve és a Federal Deposit Insurance Corporation (FDIC) pénteken közreadott közleménye szerint megállapodást kötött a Bank of Americával egy összesen 138 milliárd dolláros mentőöv biztosításáról - derül ki a szervezetek közös közleményéből.
A Bank of America negyedik negyedéves vesztesége 1,8 milliárd dollár, azaz részvényenként 48 cent lett, míg a januárra már teljesen integrált Merrill Lynch a tavalyi év utolsó három hónapjában még 15 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel. A BoA veszteségét növelte, hogy tartalékait az ML beolvasztása miatt növelnie kellett, valamint jelentős veszteség-leírásokat jelentett mind a részvénypiaci lejtmenetet megszenvedő bróker-üzletágában, mind pedig a befektetési üzletágában. A veszteség épp a kétszerese lett a FactSet által összeállított, részvényenként 24 centes mínuszt prognosztizáló elemzői konszenzusnak. A Merrill tavaly év végi veszteségeit még nem integrálták a Bank of America könyveibe.
A kormány döntése alapján a pénzügyminisztérium és az FDIC (a szövetségi kormány felügyelete alá tartozó, az 1930-as években létrehozott betétbiztosítási társaság, amely a kereskedelmi bankok betétállományát biztosítja, alapesetben betétesenként 250 ezer dollárig) garanciát nyújt nagyrészt az óriásbank által a Merrill Lynch felvásárlását követően átvállalt, megközelítőleg 118 milliárd dolláros piaci értékű eszközállományra - olyan lakossági és kereskedelmi ingatlanhátterű hitelekre és egyéb értékpapírokra, valamint egyéb eszközökre, amelyek mindegyikét piaci értéken tartottak nyilván a könyvekben. A központi beavatkozásra azért volt szükség - áll a közleményben -, mert a Merrill felvásárlásával a BoA könyvelésébe átkerült eszközök egy része rendkívül nagy veszteségeket rejthet magában.
A többségében a Merrill Lynchtől átvállalt eszközök továbbra is a Bank of America mérlegében maradnak, a garanciáért cserébe a bank mind a pénzügyminisztérium felé, mind az FDIC felé elsőbbségi részvényeket bocsát ki - szól a megállapodás. Ezen túl a Fed biztosította a pénzintézetet arról, hogy a fennmaradó kockázatok mérséklése érdekében hajlandó többletlikviditást biztosítani a társaságnak.
Ezzel párhuzamosan a Citigroup közölte: a várakozásoknak megfelelően 8,3 milliárd dolláros, azaz részvényenként 1,7 dolláros veszteséget szenvedett az előző év utolsó három hónapjában. Az elemzői becslések valahol 6-10 milliárd dollár közöttire becsülték a társaság bukását, amelynek vezetősége pénteken arról is beszámolt, hogy az óriásbank a tavalyi rendkívüli, 18,72 milliárd dolláros, azaz részvényeként 3,88 dolláros veszteségek után két részre szakad majd. A veszteségek úgy lettek ilyen nagyok, hogy a Citi közel 4 milliárdos egyszeri bevételre is szert tett németországi lakossági banki üzletágának eladásával.
A Citigroup már 2007 utolsó negyedévében is jelentős bukásról számolt be, akkor 9,8 milliárd dolláros, azaz részvényenként közel 2 dolláros volt a mínusz. Ekkor kezdődött az óriásbank ötödik negyedév óta tartó kálváriája. Vikram Pandit, a Citi vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság Citicorp és Citi Holdings néven üzemel majd tovább. Pandit elmondása szerint a Citicorp lesz az univerzális bank, a Citi Holdings pedig - a jó bank-rossz bank logika alapján - a bróker-üzletágat, valamint az eszközkezelési üzletágat öleli majd fel.
A befektetési bankokat fenyegető bedőlés-sorozat óta rendkívül népszerűvé vált jó bank rossz bank teória szerint a válság miatt problémássá vált üzletágakat le kell választani a társaság egészéről, hogy azok ne rontsák a pénzintézet továbbra is nyereséges részeit. Ezeket új cégbe kiszervezve a teljes céget sújtó bajok elkülöníthetők lehetnek, vélekednek a szakértők, egyúttal a bankszektorban uralkodó bizalmatlanság is csökkenthető, hiszen a bedőlésekért felelős eszközállomány nem veszélyezteti többé a pénzintézetek egészét - írta a MarketWatch.
A MarketWatch értesülése szerint a Bank of America mellett a Citigroup is jelentős eszközgaranciát kap majd a kormányzattól, melynek értéke 301 milliárd dollár.
A Bank of America csúfos negyedik negyedéves gyorsjelentését követően a washingtoni pénzügyminisztérium 20 milliárd dollárt injektál a pénzintézetbe a TARP forrásokból egy elsőbbségi részvénycsomagért, valamint a várható osztalék 8 százalékáért cserébe. A Bank of America vezetősége emellett vállalta, hogy a vezetői fizetéseket a TARP részleteinek kidolgozása során kialakított rend szerint átalakítja, azaz a bónuszokat visszatartja, a vezetés alapfizetését pedig lecsökkenti.
