A lengyel központi bank monetáris tanácsa váratlan lépésre szánta rá magát amikor mai kamatdöntő ülésén az előrejelzéseknél nagyobb mértékű kamatcsökkentést jelentett be. A jegybank döntése alapján 75 bázisponttal 5 százalékosra vitte le az irányadó rátát, hogy ezzel is hozzájáruljon a zloty stabilitásához, valamint mérsékelje a gazdasági növekedés lassulásának kártékony hatásait - írta a Bloomberg.
A Narodowy Bank Polskitól nem vártak ilyen mértékű kamatcsökkentést a hírügynökség által megkérdezett elemzők, így várható, hogy a piac pozitívan reagál majd a vágásra. A zloty számára elkelne egy kis optimizmus, hiszen a lengyel deviza euróval szembeni jegyzése nemrég fontos ellenállást tört át, ami kihat a régiós piacok hangulatára is. Kolba Miklós, az ING Bank devizapiaci üzletágának vezetője elmondta: van tér a forint erősödésére a közeljövőben, ám ez csak akkor valósulhat meg, ha az euró/zloty árfolyama visszahúzódik a 4-es sáv alá.
A lengyel kormány legújabb előrejelzésében 3,7 százalékos GDP-növekedést vár 2009-ben a korábbi 4,8 százalékkal szemben, ám hozzátette, a kilátások továbbra is bizonytalanok. A várakozásokat az is ronthatja, ha az ipar, amely nagyrészt az Európai Unió nyugati piacaira termel, tovább csökkenti kapacitását a fogyatkozó keresletre reagálva.
Novemberben a lengyel jegybank még mindössze 25 bázispontos csökkentést hajtott végre. A zloty euróval szembeni árfolyama a döntést követően a korábbi 4,12-es szintről rögtön 4,09-re húzódott vissza.
