Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az Európai Unió egyik legszentebb alapszabadsága az áruk szabad forgalma. Vagyis a belső piacon megjelent terméket olyan uniós árucikknek kell tekinteni, amelyik - elvileg - bármely tagállamból származik is, azonos "jogokkal" kerül forgalomba. Akármelyik tagállamban felelt meg egy cikk az uniós feltételeknek, azt kötelesek mindenütt elfogadni, a tanúsítványát nem támadhatják meg. Csak rendkívüli esetben, átmeneti intézkedésként mondható ki tilalom, ha az adott tagország polgárainak biztonsága indokolja, például agrártermékek esetében. Bonyolultabb a helyzet, ha a termék harmadik országból származik. Elvileg persze ebben az esetben is érvényes, hogy ha legálisan belép az uniós belső piacra - többek közt eleget tesz a vámelőírásoknak -, attól kezdve szabadon jelenhet meg bárhol.
Az áruk származására vonatkozó előírás szerint, ha a termék az EU-ban készült, elegendő ezt feltüntetni, a konkrét ország megnevezése nélkül. A termékfelelősség előírásait a kereskedőnek kell garantálnia, a forgalmazónak ezért ismernie kell az áru származási helyét. Biztonsági, közegészségügyi szempontok alapján azonban az importáruk kizárhatók. Ha egy áruházlánc megszabja, hogy üzletei importterméket nem árulhatnak, ezzel egyértelműen diszkriminálja a másik tagállam termelőit, kereskedőit, vagyis uniós szabályt sért. Azt azonban eldöntheti, hogy például a "sápadt" holland paradicsommal szemben előnyben részesíti a hazai zöldséget. A beszerzésekben szabad keze van, tehát a gyakorlatban szelektálhat a rendelésben. A tagállamok vásárlóközönségének zöme hozzászokott ahhoz, hogy Európa szupermarketjeiben jobbára mindenütt hasonló árukkal találkozik. Kevesebben vannak azok, akik odafigyelnek arra, hogy honnan érkezik a termék.
