A Wall Street Journal csütörtöki száma szerint mindegy, hogy az Egyesült Államok kongresszusa elfogadja-e a bankrendszer megmentésére irányuló 700 milliárd dolláros mentőcsomag tervét, hiszen a romló gazdasági kilátások így is, úgy is további kamatcsökkentésre kényszerítik majd a Fedet, némiképp megkönnyítve a hitelfelvétel lehetőségeit, egyúttal ösztönözve a pénzmozgást is.
A Fed október végi döntését azonban nagyvonalúság volna előre borítékolni, hiszen az inflációs nyomás további növekedésével akár füstbe is mehet a kamatvágás terve - írta a WSJ. Ennek ellenére már az is megnyugtató újdonságnak számít ebből a szempontból, hogy a központi bank szerepét ellátó intézmény szabadpiaci tanácsa számára egyáltalán felmerülhet a kamatcsökkentés lehetősége, hiszen az elmúlt hónapok során tapasztalt pénzromlási ráta egyenesen ellehetetlenítette a kamatterhek csökkentését, annak ellenére, hogy lépten-nyomon a gazdaság recesszió-közeli állapotáról számoltak be a szakértők.
Az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki döntésével kapcsolatban nem merül fel kétely, a monetáris tanácstól továbbra is tartást vár a Reuters által megkérdezett összes elemző, ám minden bizonnyal feszült figyelem kíséri majd a jegybankelnök sajtótájékoztatóját, ahol Jean-Claude Trichet esetleges kifejtheti a monetáris testület álláspontját az elmúlt hetek eseményeivel kapcsolatban.
Szakértők azt latolgatják, hogy a banki válság elmúlt időszakban tapasztalt elharapódzása, valamint az európai bankok egyre nagyobb kitettsége a likviditási problémákban okozhatott-e olyan mértékű sérüléseket az eurózóna gazdaságában, amely az ECB-t arra sarkallná, hogy módosítsa korábbi kamatprognózisát. Az elemzők úgy vélik, Trichet-nek az inflációs kockázatok növekedése ellenére is tudomásul kell vennie az utóbbi időben realizált növekedési kockázatokat, és lépéseket kell tennie ezek csökkentése érdekében.
