A Forbes által a világ második leggazdagabb embereként számon tartott Carlos Slim Helú a SEC adatai szerint 6,4 százalékos részesedést szerzett a New York Times-ban. A telekom-szektorban érdekelt milliárdos tulajdonszerzése révén a harmadik legnagyobb külső tulajdonosává vált a kiadónak.
Slim a Reutersnek nyilatkozva elmondta, a tulajdonszerzés mindössze pénzügyi jellegű volt, hiszen az olcsó részvények után magas osztalékot fizet. A NYT részvények árfolyama 33 százalékot esett az idén.
A Financial Times vélekedése szerint azonban a latin-amerikai telekom-cégeket, az American Móvilt és a Teléfonos de Méxicót is tulajdonló Slim fokozott érdeklődése a média iránt megalapozott, hiszen a két szektor összefonódásai az elmúlt időszak során a korábbinál is nyilvánvalóbbá váltak. Slimnek 1 százalékos tulajdona van az ír Independent Media & News nevű lapcsoportban is.
Slimmel kapcsolatban többször felmerült, hogy bevásárolná magát a vezető spanyol napilapot, az El Paist is kiadó vállalatba is.
A New York Times kiadóvállalatot az Ochs-Sulzberger család irányítja.
