Péntek reggel publikálja a KSH a hazai gazdaság második negyedéves teljesítményére vonatkozó kiigazított adatsorát, amely a Napi Gazdaság felmérése szerint komoly meglepetéseket is okozhat a piacon. Az előzetes adatok alapján éves szinten 2,2 százalékosra becsülték a gazdaság expanzióját, ám a Napi által készített konszenzus szerint a kiigazított adatok ennél jóval alacsonyabb, 1,7 százalékos növekedésről szólnak majd. A termelési oldal statisztikáit minden bizonnyal lefelé húzzák majd a felhasználási oldal adatai.
A kiigazított GDP-adattal egy időben, reggel 9 órakor közli a statisztikai hivatal az ipar júliusi teljesítményére vonatkozó éves összehasonlítását is. Júniusban 0,3 százalékos csökkenést regisztráltak, júliusra ezzel megegyező mértékű zsugorodást várnak az elemzők.
Az eurórégióban is közölnek újabb adatokat pénteken, melyek között a legfontosabb a német ipar júliusi teljesítményére vonatkozó közlés. A várakozások szerint éves összehasonlításban ugyan 0,8 százalékos bővülést várnak, ám havi szinten, júniushoz képest 0,5 százalékos visszaesést prognosztizálnak az elemzők.
A délután folyamán a tőzsdei kereskedelem hangulatát nagyban befolyásoló, nemzetközi szempontból kiemelt fontosságú lehet az adatsor, amelyet az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma tesz közzé. A csütörtöki munkanélküliségi adatok alapján a várakozásokat is alulmúló foglalkoztatottsági adatokra készülhetnek fel a piacok pénteken.
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma júliusban 51 ezerrel csökkent, augusztusra 75 ezres további csökkenést várnak. A pénteken közzétett adatok - az ADP azt mutatta ki, hogy a magánszektorban foglalkoztatottak száma 33 ezerrel csökkent, míg a munkanélküli segélyéért először folyamodók száma a washingtoni munkaügyi minisztérium szerint a várakozásokkal szemben tovább nőtt augusztusban - alapján ez a szám akár a vártnál magasabb is lehet.
Júliusban 5,7 százalékosra becsülték a munkanélküliség arányát a tengerentúlon, a csütörtöki adatok alapján talán túl optimista elemzői prognózisok augusztusra is ezzel megegyező adatok várnak.
A tengerentúli lakáspiac helyzetéről is képet adhat a késedelmes hitelfizetések és az elzálogosított ingatlanok 2008 második negyedévi alakulásáról szóló beszámoló.
