Az EU környezetvédelmi miniszterei nem tudtak megállapodni, milyen szabályok szerint érvényesítsék az autóiparon belül azt az uniós megállapodást, hogy a 2012-ben forgalomba helyezett új autók átlagos szén-dioxid-kibocsátása nem haladhatja meg a 120 gramm/kilométert. A problémát az okozza, hogy azok a márkák – elsősorban a Peugeot, a Citroën és a FIAT –, amelyek modellpalettáján sok a kisautó, könnyebben tudják leszorítani termékeik átlagos károsanyag-kibocsátását, mint azok, amelyek – mint a BMW, a Mercedes, az Audi – többnyire viszonylag sokat fogyasztó, s ezért több szén-dioxidot kibocsátó luxusautókat állítanak elő. Ebből következően Franciaország és Olaszország amellett van, hogy minden gyártóra azonos szabályok vonatkozzanak, ám Németország hallani sem akar erről. Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter szerint csak némi matematikai felkészültséget igényel annak belátása, hogy ha egy gyártó típusainak 60 százaléka középkategóriás, további húsz pedig nagy autó, akkor az jóval távolabb áll a 120 gramm teljesítésétől, mint a jelentős részben kisebb autókat gyártó cégek. A miniszterek visszautalták a kérdést az Európai Bizottsághoz, amely az idei év végére vagy a jövő év elejére dolgozza ki szabályozási javaslatát.
