A Thaksin Shinawatra korábbi thaiföldi miniszterelnök kezében levő UK Sports Investment Ltd. 21,6 millió fontért (43 millió dollár) megveszi a Manchester City futballklubot. A vevő a vételáron felül átvállalná a klub 60 millió fontos adósságát – a sportvállalkozás vezetői ezért ajánlják a részvényeseknek, hogy fogadják el az ajánlatot. Az ügylet sajátos mellékzöngéje, hogy a hivatalából katonai puccsal tavaly szeptemberben eltávolított Shinawatra ellen az adásvétel bejelentésének napján emeltek vádat hazájában. Az ügyészség szerint a volt elnök és felesége megsértette azt a törvényt, amely tiltja a házastársaknak, hogy olyan állami hivataloknak dolgozzanak, amelyeket közvetlenül férjük vagy feleségük irányít. Az ország új vezetői a jogi eljárás miatt befagyasztották Shinawatra, illetve családtagjai bankszámláit, amelyeken 1,8 milliárd dollár van. Ha a korrupciós vádak beigazolódnak, az angol liga illetékes bizottsága megtilthatja, hogy vezető legyen egy klubnál. A City mindenesetre bízik Shinawatrában, a klub szóvivője azt nyilatkozta a Bloombergnek, hogy a politikust egy katonai junta távolította el posztjáról és a Cityvel kizárólag hosszú távúnak szánt üzleti megállapodást kötött.
A Manchester City előélete nem igazán ragyogó. Utoljára 31 évvel ezelőtt nyert jelentős tornát és 1998-ban kiesett az első osztályból, sőt a harmadikig csúszott vissza, ahonnan csak 2002-ben tudott visszakapaszkodni. Idén a 14. lett a 20 szereplős Premiershipben, 47 ponttal lemaradva a győztes Manchester United mögött. 2007-ben hazai pályán egyetlen gólt sem ért el a csapat.
