A felmérések szerint a magyar munkaerő kevéssé mobil, sokszor még az országon belüli költözés is akadálya a munkahelyváltásnak, nem beszélve a külföldre településről. A más országban való munkavégzésre a diplomásoknak is főleg az Európai Unióban (EU) nyílik a legtöbb esélyük; nyolc régi tagország: Nagy-Britannia, Írország, Svédország, Finnország, Spanyolország, Portugália, Görögország és Olaszország már feloldotta a korlátozásokat, azaz elvileg a magyarok is a helyiekkel egyenlő eséllyel pályázhatnak az állásokra. Másutt a feltételek szigorúbbak és ágazatonként eltérők is lehetnek, Franciaországban például az új bevándorlási törvény értelmében a kvalifikált munkaerőt favorizálják.
Az EU-n belül mindemellett nem a diplomásoknak áll a zászló: tömeges igény jellemzően a szakmunkásokra van, a pincéreknek, a szakácsoknak, a henteseknek, az eladóknak és a teherautó-sofőröknek nem okoz gondot az elhelyezkedés. A felsőfokú szakképzettségűek közül szinte csak az egészségügyben dolgozóknak van reális esélyük: az orvosok, a nővérek, a dietetikusok és a gyógytornászok hetek alatt elkelnek. Az új tagok közül a legtöbben Lengyelországból mentek el külföldre dolgozni, Varsó számára az az egyik legszomorúbb fejlemény, hogy a csatlakozás óta 5000 lengyel orvos települt át Nyugat-Európába.
Brüsszel 2006-ot a munkaerő-piaci mobilitás évének nyilvánította, mert bár a munkaerő szabad áramlása az EU egyik fő célkitűzése, az adminisztratív és kulturális akadályok miatt ez csak korlátozottan érvényesül. A legnagyobb gond a nyelvtudás hiánya – az újak közül épp Magyarország küszködik a leginkább e problémával.
Kolozsi Pál