Nem könnyű munkára szerződött Ben S. Bernanke, a Princeton egykori egyetemi tanára, aki a pénzpiaci legendának nevezett Alan Greenspant váltotta ez év februárjában az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöki székében. Greenspan regnálása alatt az Egyesült Államok gazdasága történetének leghosszabb expanzióját élte meg, aminek következtében a Fedet csaknem húsz éven át vezető szakembert sokan a valaha élt legnagyobb jegybankelnöknek tartják.
Jelentős eltérés elődjéhez képest, hogy Bernanke szerint a jegybanknak mindenekelőtt kiszámítható politikát kell folytatnia, a monetáris politikát pedig intézményesíteni kell. Ez a gyakorlatban annyit jelenthetne, hogy az ingadozó élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció vonatkozásában bevezetnének egy célsávot, és amennyiben a pénzromlás üteme kilép abból, a Fed a megfelelő irányban módosítja a kamatot. Inflációs célsávot ugyan még nem vezetett be a Fed, de Bernanke elgondolása radikálisan eltérő monetáris politikai megközelítést jelent a sokszor az intuícióira hagyatkozó Greenspanhez képest. Az inflációs célkövetés kritikusai szerint a rendszer túl merev, bár azt kevesen kérdőjelezik meg, hogy növelné a monetáris politika átláthatóságát és kiszámíthatóságát. Márpedig ezek az értékek az utóbbi időben felértékelődtek, ugyanis rég nem látott felfordulást okoztak Bernanke szavainak ilyen vagy olyan értelmezései a világ értékpapírpiacain az utóbbi két hónapban. Sokan azt hangsúlyozzák, hogy Greenspannek azért sikerült inflációs cél nélkül is alacsonyan tartania az inflációt, mert ő maga képviselte a kiszámíthatóságot, Bernanke esetében azonban még nem beszélhetünk erről.
Kolozsi Pál