Hathetes mélypontra zuhant tegnap a zloty árfolyama, miután a jelek szerint veszélybe került a jobbközép kormánykoalíció megalakulása Lengyelországban. A választásokat megnyerő Jog és Igazságosság (PiS), amely korábban maga ajánlotta fel a potenciális koalíciós partnerének, a választásokon második helyen végző Polgári Platformnak (PO) a szejm elnöki tisztét, tegnap a fundamentalista katolikus és radikális jobboldali Lengyel Családok Ligájának támogatásával váratlanul leszavazta a PO által jelölt Bronislaw Komorowskit, és a PiS-t képviselő Marek Jureket választotta házelnökké. Jurek köztudottan unióellenes: az EU politikáját korábban azzal vádolta, hogy az hit-, család- és hagyományellenes. A PiS emellett közölte, hogy a belügyminisztérium vezetését nem hajlandó átengedni koalíciós partnerének, amit pedig a PO a vezérének, Jan Rokitának szánt.
Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök lengyel lapjelentések szerint ennek ellenére még bízik a koalíció létrejöttének esélyében: úgy nyilatkozott, hogy a hét vége előtt gondolkozni sem hajlandó kisebbségi kormányalakításról. A PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski viszont kijelentette: a PO-val folytatott koalíciós tárgyalások kudarca esetén nincs más lehetőségük, mint kisebbségi kormányt alakítani, és azt november 2-áig, jövő szerdáig meg is teszik. A piacokat, amelyek azt remélték, hogy a populista és reformellenes PiS gazdaságpolitikáját a liberális PO képes lesz kedvező irányba befolyásolni, láthatóan nyugtalanítják a fejlemények. A zloty árfolyamának tegnapi zuhanása elsősorban a politikai bizonytalanság következménye, és nem az váltotta ki, hogy a varsói jegybank tegnap – a várakozásoknak megfelelően – már második hónapja nem változtatott a 4,5 százalékon álló irányadó kamaton.
