Az Európai Parlament még az év elején elfogadta az ötödik közlekedési direktívát. Az új direktíva kiterjeszti a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását a balesetet szenvedett gyalogosokra és kerékpárosokra is. Az eddigi szabályozás módosításának emellett célja, hogy egyszerűsítse a lakóhelyül szolgáló országon kívüli biztosítást, például olyan esetekben, amikor az autó tulajdonosa tanulni vagy dolgozni megy külföldre. Az is szükségessé tette a kérdés napirendre tűzését, hogy utoljára 1984-ben szabták meg az áldozatok és károk után fizetendő kártérítés összegét – amit most jelentősen felemelnének. Az Európai Bizottság javaslata szerint 1 millió euró járna minden, gépjárműbalesetben elhunyt áldozat után, illetve az áldozatok számától függetlenül balesetenként 5 millió eurós plafonnal, míg az anyagi kárnál a kártérítés határa 1 millió euró. Abban is egyetértés volt, hogy ezeket az összegeket ötévente felül kell vizsgálni. Az új szabályozás ötéves átmeneti időszak után lép hatályba.
