Az olasz kormány a tavasszal prognosztizált 1,2 százalék helyett nulla növekedést vár erre az évre és a költségvetés hiánya el fogja érni a 4,3 százalékot, jóval meghaladva a stabilitási paktumban előírt 3 százalékos plafont – derül ki abból a dokumentumtervezetből, amelybe a Reuters bepillanthatott. Ez 2006-ra és 2007-re egyaránt 1,5 százalékos GDP-növekedést tervez, jövőre 3,8, 2007-ben 2,8 százalékos deficit mellett, miután mindkét évben 10 milliárd euróval csökkentik a hiányt. A GDP-arányos államadósságra vonatkozó előrejelzést ugyanakkor erősen felemelték: a korábban várt 105,3 helyett 108,2 százalékra számítanak, azaz nem csökken, hanem nő a tavalyi 106,6 százalékhoz képest. Ennek teljesítéséhez is mintegy 15 milliárd eurós privatizációs bevételre van azonban szükség. Abszolút összegben az olasz államadósság a legmagasabb az eurózónában, és tavaly a GDP-hez viszonyított arány tekintetében is csak Görögországétól maradt el.
