Az Európai Bizottság elutasította Olaszországnak a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési deficitplafon túllépésének indoklására felhozott éveit és folytatja az ország ellen indított eljárást – közölte uniós dokumentumokra hivatkozva a La Repubblica. A szankciókkal fenyegető folyamat megindítására június 7-én tett javaslatot a bizottság. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint a pénzügyminisztérium egyértelmű magyarázatot adott arra, milyen rendkívüli okok vezettek a plafon túllépéséhez, a bizottság azonban tegnapi ülésén valamennyi kifogást elutasította – írta a Reuters által idézett lap. Így nem helytálló a súlyos recesszióra való hivatkozás, mert az csak 2004 utolsó negyedében kezdődött Olaszországban. Ugyancsak nem fogadták el azt a kifogást, hogy az Eurostat módosította számítási módszereit, és hogy az ország növelte hozzájárulását az EU költségvetéséhez és a békefenntartó missziók költségeihez. Az ország 2003-ban és 2004-ben is túllépte a hiányplafont, miközben változatlanul a GDP 0,06 százalékával járult hozzá az uniós költségvetéshez és 0,1 százalékkal a békefenntartáshoz. A bizottság szerint az olasz hiány az idén és jövőre is 3 százalék fölött marad. A tavalyi utolsó negyedévben 0,4, az idei elsőben 0,5 százalékkal csökkent a GDP. Az uniós pénzügyminiszterek július 12-i tanácskozásukon döntenek az eljárás folytatásáról.
A bizottság tegnapi ülésén emellett felszólította Portugáliát, hogy a költségvetési kiadások lefaragásával csökkentse 3 százalék alá idei költségvetési hiányát. A kormány jelenlegi tervei szerint a deficit 6,2 százalékos lesz és 2008-ig nem is süllyed 3 százalék alá. A szükséges takarékossági intézkedések meghozatalára várhatóan szintén a júliusi pénzügyminiszteri értekezlet fog határidőt szabni.
