Februárban havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek a cseh fogyasztói árak a januári 0,7 százalék után, az éves inflációs ráta pedig 1,7 százalékos volt, akárcsak januárban – derült ki a prágai statisztikai hivatal jelentéséből. Ennél alacsonyabb indexet az utóbbi 13 hónapban nem jegyeztek fel, így jelenleg Csehországban a legalacsonyabb az infláció a tíz új uniós tagállam között. Kedvezően hatott az index alakulására, hogy havi szinten stagnáltak az élelmiszerárak, és 0,7 százalékkal olcsóbbá váltak az üzemanyagok.
A várakozásoknak megfelelő és a jegybank inflációs előrejelzésénél alacsonyabb index nyomán felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások. Az irányadó cseh kamatláb jelenleg 2,25 százalékos, de szakértők arra számítanak, hogy hamarosan az eurózónában érvényes 2 százalékra csökken a ráta, főleg miután az erős korona és a tavalyi adóváltoztatások hatásának kifutása miatt a következő hónapokban további dezinflációra lehet számítani. A kamatcsökkentési várakozásokat erősítette az is, hogy a jegybanki jegyzőkönyvek szerint már a február végi ülésen is csak egy szavazaton múlott a 25 bázispontos vágás. Legközelebb március 31-én szavaznak a cseh jegybankárok a kamatlábról, és elemzők szerint csak egy meglepően erős GDP-adat odázhatja el a kamatvágást.
Az inflációs szempontból éltanuló Csehország foglalkoztatási adatai már korántsem ennyire kedvezőek. A cseh munkanélküliségi ráta ugyan mérséklődött februárban az egy hónappal korábbihoz képest, és a vártnál is alacsonyabb lett, de még most is 9,6 százalékot tesz ki. A legtöbben a bányavidékeken és az acélipar fellegváraiban keresnek hiába munkát, a legkevesebb munkanélküli pedig Prágában van.
