A kormány által előrejelzett 3,6 százalék helyett a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékát tette ki tavaly a francia államháztartási hiány, a 2003-as deficitet pedig a korábban jelzett 4,1 százalékról 4,2 százalékra módosította a francia statisztikai hivatal. Az államadósság a GDP 65,6 százalékára rúgott az év végén, szemben az egy esztendővel korábbi 63,9 százalékkal. A tegnap nyilvánosságra hozott jelentésből az derül ki, hogy az EU második legnagyobb gazdasága a stabilitási paktum egyik kritériumát sem teljesíti, az ugyanis a GDP 3 százalékában maximalizálja az éves hiányt, 60 százalékában pedig a még tolerálható államadósság nagyságát. A francia kormány azt ígéri, hogy idén 2,9 százalékra csökkentik az államháztartási hiányt, és a kormány deficitcsökkentési programját tegnap az Európai Bizottság illetékese is hitelesnek nevezte. Az olasz kormány hétfőn hozta nyilvánosságra államháztartási adatait, amely szerint a hiány tavaly 3 százalékos volt, azaz nem lépték túl a plafont.
