BUX 131409.15 -0,04 %
OTP 40050 -2,55 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Soha nem látott defláció az eurózónában

2005. február 28. hétfő, 23:59

Soha nem látott mértékben, 0,6 százalékkal estek átlagosan januárban az eurózóna tagországainak fogyasztói árai az egy hónappal korábbi szinthez viszonyítva – derül ki az Eurostat jelentéséből. A tegnap napvilágot látott második becslés szerint éves szinten a fogyasztói árak 1,9 százalékkal növekedtek, szemben az első becslésben szereplő 2,1 százalékos inflációs rátával és a decemberi 2,4 százalékos mutatóval. Az Európai Központi Bank (ECB) inflációs célkitűzése 2 százalékos, azaz a legfrissebb adatok már nem jeleznek inflációs nyomást a 12 tagország átlagában. A statisztika szerint az energiaárak felfelé húzták az indexet, az élelmiszerek és az ipari javak pedig segítették az árak csökkenését. A tagországok közül a leginkább Franciaországban mérséklődött az árszint, míg a német statisztika az infláció gyorsulásáról számolt be.
Pesszimizmusra adnak okot mindeközben az eurózóna gazdasági fellendülésével kapcsolatban a szintén tegnap publikált bizalmi indexek. Az Európai Bizottság által közölt februári kompozit bizalmi mutató 98,8 pontot tett ki, szemben az egy hónappal korábbi 100,8 ponttal, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók és az üzleti élet bizalmi indexe jelenleg hosszú távú átlagértéke alatt van. A fogyasztói bizalmat számszerűsítő részmutató továbbra is alacsony értéket mutat, a feldolgozóipar és a szolgáltatások részindexei pedig romlottak az egy hónappal korábbihoz képest. A feldolgozóipari részmutató visszaesése nagy részben az exportrendelések csökkenésére vezethető vissza, ami egyesek szerint arra utal, hogy az erős euró visszafogja az eurózóna kivitelét. Szakértők szerint az alacsony inflációs ráta és a kedvezőtlen bizalmi környezet miatt nem valószínű, hogy a közeljövőben irányadó kamatlábának emelése mellett döntene az ECB.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet