BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Problémás az új Airbus A380?

A Spiegel című német hetilap bennfentes információi szerint az Airbus új szuperrepülője, az A380 terhelési tesztjei során problémák merültek fel.

2005. február 20. vasárnap, 13:18

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lap tudósítása szerint többek között komoly gondok vannak a hajtóművel és a négy méter hosszú farokrésszel. A hírt azonban szombaton már meg is cáfolta az Airbus egy szóvivője azzal, hogy a tesztelési fázis még korántsem fejeződött be, így egyenlőre szó sem lehet ilyen eredményekről.<BR>Az ilyen stressz-tesztek során egyébként a repülőgépek minden fontos alkatrészét olyan terhelésnek vetik alá, amely egyébként csak több ezer repülési óra után következne be. Ez az eljárás azonban szükséges ahhoz, hogy a gépet forgalomba helyezhessék. A Spiegel még arról is beszámolt, hogy az 550 utast szállítani képes óriásjet hajtóműve is fejfájást okoz a tesztmérnököknek. A márciusra tervezett első repülések időpontja így könnyen eltolódhat. Az Airbus azonban továbbra is hangsúlyozta, hogy a munkálatok a tervek szerint zajlanak.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet