Jelentősen átszabhatja számos EU-tagország társasági adóval kapcsolatos szabályozását, ha az Európai Bíróságon a várakozásoknak megfelelően a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Marks & Spencer (M&S) megnyeri a brit kormány ellen indított adóügyi pert. A cég annak megállapítását kéri a luxemburgi bíráktól, hogy az európai joggal ellentétes az a brit törvény, mely szerint a hazaiakkal ellentétben a külföldi leányvállalatok veszteségeit nem lehet a hazai adóalap csökkentésére felhasználni. A kedden kezdődött perben az M&S ügyvédei azzal érvelnek, hogy a hazai és külföldi leányvállalatok megkülönböztetése ellentétes a vállalkozási szabadság elvével, márpedig ez az európai jog egyik alapja. A brit kormány szerint azonban a cég győzelme a belső piac torzulását okozná, ugyanis a vállalatok a magas adókulcsú országokban termelt nyereségeiket az alacsony rátájú országok veszteségeivel váltanák ki, márpedig ez jelentősen csökkentené a rendszer hatékonyságát és igazságosságát.
Szakértők szerint több milliárd font sorsáról van szó, miután az M&S példáját 50-60 vállalat, többek között a British Telecom, a Carphone Warehouse és a Ford kívánja követni Nagy-Britanniában. A brit kormány egy esetleges vereség esetén feltehetően gyorsan megváltoztatná az adótörvényeket, hogy így biztosíthassa a már eltervezett költségvetési bevételeket. A lehetséges megoldások között szerepel többek között az országon belüli konszolidálás megszüntetése, az európai konszolidálás lehetővé tétele, illetve a társasági adóalap európai szintű harmonizációja is. Az EU tagországai közül csupán Ausztriának, Dániának és Olaszországnak nem kell egy esetleges M&S-győzelem következményeivel számolnia, ezekben az államokban ugyanis már most lehetséges az összes európai uniós nyereség és veszteség összeadása.
