BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Bulgária gyorsan bevezetné az eurót

2005. január 17. hétfő, 23:59

Bulgária már két évvel a 2007-re várható uniós csatlakozása után, azaz 2009-ben bevezetné az eurót – közölte Milán Velcsev pénzügyminiszter. Addig is érvényben marad a levát az euróhoz rögzítő valutatanácsi rendszer, amelyet még az 1990-es évek közepén felfutó infláció megfékezésének céljával vezettek be. Ha Bulgáriának sikerül végigvinnie ambiciózus tervét, akkor előbb lép be az eurózónába, mint több ország, amely már tagja az Európai Uniónak. Az euró bevezetésére kötelezettséget vállaló új tagok közül Magyarország és Csehország legkorábban 2010-ben tervezi az eurózónához történő csatlakozást és több elemző szerint a lengyel zloty sem szűnik meg 2010 előtt.
Az euró bevezetésével kapcsolatban az új tagországok többségénél a legnagyobb gondot az államháztartási hiány leszorítása okozza, de számos államban az infláció is magasabb a maastrichti előírásoknál. Bulgáriában a várakozások szerint a tavalyihoz hasonlóan idén is többlettel zár majd az államháztartás, a fogyasztói árak pedig decemberben mindössze 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ami magasabb ugyan a megengedettnél, de regionális szinten alacsonynak mondható. A Szimeon Szakszkoburgotszki által vezetett bolgár kormány az idei év végére 3,5 százalékra mérsékelné a pénzromlás ütemét. A maastrichti előírások szerint az infláció maximum 1,5 százalékponttal lehet magasabb a legalacsonyabb inflációjú három tagállam átlagánál. Ez jelenleg körülbelül 3 százalék.
A tervek szerint Bulgária és Románia még az idén aláírja a csatlakozási szerződést az EU-val. Az euró 2009-es bevezetéséhez a balkáni országnak rögtön az uniós taggá váláskor, azaz 2007 elején csatlakoznia kell az európai árfolyam-mechanizmushoz (ERM-II), ahol két évet kell eltöltenie.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet