Hans Eichel pénzügyminiszter a múlt hét végén azt javasolta, hogy Németországban a jövő évtől az ország újraegyesítését az eddigi október 3. helyett minden év október első vasárnapján ünnepeljék meg, mivel az így keletkező plusz munkanap miatt a GDP növekedése 0,1 százalékponttal nagyobb lesz, az állami bevételek pedig kétmilliárd euróval nőnek. Németországban évente 12 állami ünnep van, ezek közül azonban a berlini kormány csupán kettő státusát változtathatja meg: május elsejéét és az egyesülés napjáét. A javaslatot Wolfgang Clement gazdasági miniszter is támogatta, mivel így is meg lehet majd ünnepelni az ország újraegyesítését. Kelet-Németországban azonban az ötletet baljós üzenetnek tekintették: mintha a franciáktól elvették volna július 14-ét – írta a Maerkische Zeitung. Az ügy országszerte akkora felháborodást keltett, hogy Gerhard Schröder kancellár már másnap maga jelentette be: nem nyúlnak az ünnepnaphoz. A BDI munkaadói szövetség azon az állásponton van, hogy az ünnepek mozgatása helyett a jelenlegi 35-ről ismét növeljék 40 órára a munkahetet.
