BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Észtország már bevezethetné az eurót

Élesen kettéoszlik az új EU-tagok mezőnye az euró bevezetésének esélyeit nézve: a kisebbeknek – főleg a baltiaknak – már csak két-három évet kell várniuk, a visegrádiak még az évtized végében se lehetnek biztosak.

2004. május 20. csütörtök, 19:57

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A balti államok és Szlovénia kevesebb mint öt éven belül euróra cserélhetik nemzeti valutájukat, lévén, hogy már most is megfelelnek a csatlakozási feltételek zömének – véli a Reuters legújabb felmérésébe bevont elemzők többsége. A visegrádi négyek esetében azonban az évtized végéig is eltarthat, míg kellőképpen megerősítik gazdaságukat: Szlovákia 2009-ben lehet eurózónatag, Csehország, Lengyelország és Magyarország pedig 2010-es csatlakozásban reménykedhet az elemzői konszenzus szerint. Előtte természetesen mindegyik országnak el kell töltenie legalább két évet az előszobában, vagyis az ERM II valutarendszerben. A Citigroup londoni elemzője azt sem tartja kizártnak, hogy a nagyobb kelet-európai országok csak a következő évtized elején kerülnek a valutaövezet falain belülre.
Az eurózóna belépési feltételei közül az látszik a legnehezebben teljesíthetőnek a visegrádiak számára, hogy a GDP 3 százaléka alá szorítsák le a költségvetési deficitet. (Ez egyébként az előrejelzések szerint a mostani 12 euróország felének sem fog sikerülni az idén.)
A feladatot megnehezíti a régióban tapasztalható politikai feszültség, különösen Lengyelországban, ahol a kinevezett miniszterelnök, Marek Belka a minap nem kapott bizalmat. Jerzy Hausner gazdasági miniszter mindennek ellenére tegnap úgy nyilatkozott, hogy már 2009-ben készen akarnak állni a csatlakozásra. A költségvetési kritériumnak a balti országok és Szlovénia már most megfelelnek. Észtország egyenesen többletet tud kimutatni a büdzsében, emellett valutája is az euróhoz van kötve – csakúgy mint Litvániáé –, tehát ha nem lenne a kétéves előszobázás, akkor akár már ma is bevezethetné a közös pénzt. Így azonban a legderűlátóbb előrejelzések is csak azzal számolnak, hogy ha az idén a szóba jöhető országok csatlakoznak az ERM II-höz, akkor 2006-ban már eurójuk lehet.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet