BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kormányátalakítás Japánban a bankreform jegyében

Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök tegnap első ízben átalakította kormányát. Ennek keretében eltávolította a bankpolitika ellenőrzésével megbízott minisztert, aki ellenezte a pénzintézetek feltőkésítését a költségvetésből, s hivatala vezetését a gazdasági miniszterre bízta.

2002. szeptember 30. hétfő, 23:59

Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök tegnap váratlanul átalakította kormányát. A kabinet 2001. áprilisi megalakulása óta most először végrehajtott személycseréket a befektetők a radikális reformszárny győzelmeként ünnepelték - jelentette a Reuters. A legfontosabb változást a pénzügyi szolgáltatási hivatal miniszteri rangú vezetője, Janagiszava Hakou eltávolítása jelenti, a politikus ugyanis összeütközésbe került mind Koidzumival, mind Takenaka Heidzo gazdasági miniszterrel. Ez utóbbi most, tárcáját megtartva, átvette a pénzpolitika ellenőrzését is, vagyis jelentősen növelte befolyását. Janagiszavának azért kellett távoznia, mert nem értett egyet a bankszektor rendbetételére vonatkozó kormánykoncepcióval, nem volt hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az adófizetők pénzéből próbálják talpra állítani a betegeskedő bankrendszert. További változás, hogy Takebe Cotomu mezőgazdasági miniszter helyére Osima Tadamori került. A piacok agresszív bankpolitikai változásokra és a gazdasági reformok felgyorsulására számítanak a kormányátalakítás nyomán, amit jelzett a jen dollárárfolyamának 121,10-ra erősödése is.
A japán kormány 1998 és 1999 márciusában két részletben összesen 10 400 milliárd jent (84,71 milliárd dollár) juttatott a vezető 32 banknak részvényeikért és kötvényeikért cserében, azzal a feltétellel, hogy szerkezetátalakítási tervet dolgoznak ki, csökkentik rossz hiteleiket, és növelik nyereségüket. A pénzintézetek neki is láttak, de a kedvezőtlen gazdasági helyzetben csak helyben futásra van lehetőségük. A Fitch Ratings hitelminősítő szerint mintegy 50 ezer milliárd jen (több mint 400 milliárd dollár) tőkeinjekciót kellene adnia a kormánynak a rossz hitelek felszámolására, ami a GDP mintegy 10 százaléka. Erről természetesen nem lehet szó, és Takenaka első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a bankoknak adandó költségvetési injekció nem cél, hanem a bankrendszer átalakításának egyik eszköze lehet.
B. T. J.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet