A februári 2,4 százalék után márciusban 2,5 százalékra emelkedett a 12 havi infláció az eurózónában - közölte előzetes becslését az Európai Unió statisztikai hivatala. A Reuters és a Bloomberg által megkérdezett elemzők 2,3, illetve 2,4 százalékos rátát vártak. A kedvezőtlen fejleményt elsősorban a kőolaj drágulása okozta, s miután ez nem állt meg, korántsem vehető biztosra, hogy áprilisban lassul a fogyasztói árindex emelkedése.
Az Európai Központi Bank (ECB) a 2 százalékot akarja felső határként tartani és korábban arra számított, hogy az infláció a második negyedévben ez alá süllyed. A mostani inflációs jelentés nem erősíti ezt a prognózist, elemzők mindazonáltal kizártnak tartják, hogy a bank igazgatótanácsának e heti ülésén monetáris szigorításról szülessen döntés.
Ottmar Issing, az ECB vezető közgazdásza a minap úgy nyilatkozott, hogy olyan külső tényezőkkel szemben, amilyen az olajár-emelkedés, nem helyes kamatpolitikai eszközökkel fellépni.
Az inflációnál lényegesen kedvezőbben alakult márciusban az eurózóna feldolgozóiparának teljesítménye. A Reuters megbízásából az NTC Research által készített beszerzési menedzserindex a februári 48,6-ról 50 pontra javult, vagyis - noha elmaradt az 50,2 pontos előzetes elemzői konszenzustól - elérte a zsugorodás és a gyarapodás közti határértéket. A legutóbbi mélypont októberben volt, 42,9 ponttal, de novemberrel kezdődően az index folyamatosan javult. A részindexek közül a kibocsátásra és az új megrendelésekre vonatkozó mutató februárban már túljutott az 50 ponton és elemzők szerint mindkét területen jelentős még a növekedési potenciál. A foglalkoztatási részindex immár tizedik hónapja csökkenést jelez, azaz a vállalatok folytatják a leépítéseket, de a 47 pontos érték a legmagasabb tavaly szeptember óta.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságai eltérő képet mutatnak. Németországban az index javult ugyan a februári 47,3 ponthoz képest, de a 48,4 pontos érték még mindig a feldolgozóipari tevékenység gyengülésére utal; a kibocsátási részindex mindazonáltal már 0,9 ponttal az 50-es határ fölött van, az exportmegrendeléseké pedig 51 ponton. Franciaországban az index egy év után először átlépte a határt, a februári 48,4-ről 50,6 pontra emelkedve, s ezen belül különösen biztató a kibocsátásokat és az új megrendeléseket tükröző részindexek 53,3, illetve 53 pontos értéke. Olaszországban, az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságában az index már februárban is bővülést mutatott 51,2 ponttal, márciusban pedig az olasz vállalatok még jobban beleerősítettek, a mérőszám 52,5 pontra nőtt. A Reuters közzétette a valutaunión kívüli Nagy-Britannia indexét is, amely 50,7 pontra emelkedett a februári 50,2-ről, azt jelezve, hogy a brit feldolgozóipar kilábal az utóbbi tíz év legsúlyosabb recessziójából.
P. Z.
