BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új elnök az orosz jegybank élén

Az orosz parlament alsóháza jóváhagyta, hogy az előző elnök lemondása után az államfő jelöltje, Szergej Ignatyev kerüljön a jegybank élére. Ignatyevtől többek közt a bankszektor reformjának gyorsítását várják, ugyanezt sürgette a Nemzetközi Valutaalap Moszkvában tárgyaló vezérigazgató-helyettese is.

2002. március 20. szerda, 23:59

Az orosz duma nagy többséggel, 290-40 arányban megszavazta, hogy a Vlagyimir Putyin államfő által jelölt, eddig első pénzügyminiszter-helyettesként tevékenykedő Szergej Ignatyev vegye át a jegybank elnöki tisztét. Az eddigi elnök, Viktor Gerascsenko a múlt pénteken mondott le, miután nem értett egyet a kormánynak a jegybank szervezeti átalakítására vonatkozó elképzelésével. A már a szovjet időkben is a jegybank élén álló Gerascsenkót rengeteg bírálat érte, amiért mesterségesen erősen tartotta a rubelt. A fizetőeszköz tavaly reálértékben 10 százalékot erősödött, mert a nominális leértékelődés üteme elmaradt az inflációtól. Az utóbbi hónapokban viszont a jegybank már hagyta, hogy a rubel gyorsabban veszítsen értékéből, s a dumában elmondott beszédében Ignatyev - aki a kilencvenes évek elején a jegybank elnökhelyettese volt - e politika folytatását ígérte.
Gerascsenkónak azt is sokszor felrótták, hogy túlságosan lassan halad a bankszektor átalakítása. Kereskedelmi banki körök reményei szerint Ignatyev tenni fog a folyamat gyorsításáért. Ő maga tegnap úgy nyilatkozott, hogy néhány évig fenn kell még tartani a jegybanki kontrollt a lakossági betétek piacán szinte monopolhelyzetben lévő orosz takarékpénztár, a Szberbank felett, amíg ki nem alakítják a betétbiztosítási rendszert a kereskedelmi bankok körében. Jelenleg egyedül a Szberbank vállal - állami - garanciát a betétekre, a kereskedelmi bankok nem.
A bankreformok gyorsítását szorgalmazta moszkvai tárgyalásain Anne Krüger is, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első vezérigazgató-helyettese. Rámutatott továbbá, hogy féken kell tartani a rubel erősödését, segítendő az exportőr cégek versenyképességét. Krüger szerint az orosz bruttó hazai termék (GDP) idén - elsősorban világpiaci kőolajár alacsony szintje miatt - csak kevesebb mint 4 százalékkal bővül, jövőre pedig 4 százaléknál valamivel nagyobb lesz a növekedés.
P. Z.

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet