A decemberi 3,1 milliárdról 2,6 milliárd fontra mérséklődött januárban Nagy-Britannia külkereskedelmi mérlegének hiánya - közölte a statisztikai hivatal (1 euró=0,6150 font). A deficit 300 millió fonttal kisebb a Reuters által megkérdezett elemzők konszenzusánál. Januárban az export értéke 15 milliárd font volt, 4,1 százalékkal több, mint decemberben. Ennél nagyobb havi növekedést utoljára 2000 augusztusában regisztráltak. Elemzők szerint a januári adatok fordulatot jeleznek, s arra lehet számítani, hogy a következő hónapokban számottevően erősödik a brit kivitel. A külpiaci kereslet élénkülése nagyban könnyítené a feldolgozóipar kilábalását a recesszióból. Szintén a statisztikai hivatal közlése szerint februárban a feldolgozóipari termelői árak mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek januárhoz képest, 12 havi viszonylatban pedig 0,3 százalékkal csökkent az árindex.
