Januárban 10,6 ezerrel 951,3 ezerre csökkent Nagy-Britanniában a munkanélküli-segélyben részesülők száma - közölte a statisztikai hivatal (ONS). A megelőző három hónapban számuk folyamatosan nőtt, és elemzők januárra is újabb 5-6 ezres emelkedést vártak. A segélyen lévők a munkaképes lakosság 3,2 százalékát teszik ki, a ráta decemberhez képest nem változott - írta a Reuters.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) normái szerint a munkanélküliségi adatnak magában kell foglalnia azokat is, akik állás nélkül vannak, de nem folyamodnak segélyért. Az e módszerrel számolt januári brit ráta még nem ismert, az ONS csupán azt közölte, hogy az október-decemberi időszakban 5,2 százalékos volt a munkanélküliség, 0,1 százalékponttal magasabb, mint a megelőző három hónapban. Ugyanakkor a keresetnövekedés
éves üteme október-decemberben 3,3 százalékra lassult a szeptember-novemberi 4,1 százalékról.
Ez utóbbi adat némileg ellensúlyozta annak az egy nappal korábbi bejelentésnek a hatását, mely szerint januárban a jelzáloghitelek kamatai nélkül számított 12 havi maginfláció (RPIX) 2,6 százalékra ugrott a decemberi 1,9 százalékról (NAPI Gazdaság, 2002. február 13., 2. oldal). A keresetnövekedés lassulása azt jelzi, hogy egyelőre nem kell komoly inflációs veszéllyel számolni. Ezt erősíti meg a Bank of England tegnapi negyedéves inflációs jelentése is, amely szerint az RPIX idén 2 százalék körül lesz, azután a küszöbértékként kezelt 2,5 százalékos szint közelébe kerül. A jelentés figyelmeztet arra, hogy a havi adatok a különböző egyszeri tényezők miatt valószínűleg nagy kilengéseket mutatnak majd. Elemzők szerint a BoE értékeléséből az következik, hogy ha további kamatcsökkentésre nem is kerül sor, nem áll küszöbön a kamatemelés sem.
(NAPI)
