BUX 131687.33 0,81 %
OTP 40170 0,68 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lemond a szlovák pénzügyminiszter

2002. január 23. szerda, 23:59

A pozsonyi kormánykoalíció megmentése érdekében tegnap felajánlotta lemondását Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter. Sajtótájékoztatón elmondta, hogy hétfőn találkozik Rudolf Schuster államfővel, akitől a lemondás elfogadását fogja kérni. Az ügy előzménye az, hogy a Schmögnerovát delegáló Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) úgy döntött, visszahívja a pénzügyminisztert és Frantisek Hajnovic jegybanki szakembert küldi a helyére, ám Mikulás Dzurinda kormányfő a lépést szakmailag indokolatlannak minősítette, s közölte, a személycserét nem hajlandó elfogadásra javasolni Schusternek. Ezután az SDL - az ötpárti koalíció második legnagyobb pártja - bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a kormány működésében (NAPI Gazdaság, 2002. január 23., 1-2. oldal).
Schmögnerová a Reuters tudósítása szerint azzal indokolta elhatározását, hogy nem kíván a koalíció meggyengülésének oka lenni. Úgy vélekedett, Hajnovic jó utódja lenne. A sajtótájékoztatón jelen volt Dzurinda is, aki megköszönte a pénzügyminiszternek hároméves munkáját, Hajnovic jelölését azonban nem kommentálta. A fiskális szigor iránt elkötelezett politikus Szlovákiában meglehetősen népszerűtlen - a sajtóban olykor „Brutális Brigitá”-nak nevezik -, külföldön viszont komoly elismertséget vívott ki magának. Az SDL az 1998-as választásokon még a harmadik legtöbb szavazatot kapta, most azonban, nyolc hónappal az újabb választások előtt a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt sem éri el a közvélemény-kutatások szerint. A párt ezért újabban populista irányba mozdult el, és Schmögnerová személye e taktikával nemigen fér össze. A szlovák korona tegnap enyhe erősödéssel reagált távozásának hírére, az euróárfolyam 42,38/45-ről 42,30/36-ra változott.
P. Z.

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet