Az Európai Unió brüsszeli bizottságának legújabb prognózisa szerint az idei első három hónapban a 12 tagú eurózóna gazdasága minimum 0,1, maximum 0,4 százalékkal bővül éves összehasonlításban. A bizottság közzétette egyúttal a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó becslését is, amely szerint az euróövezetben mínusz 0,3 és plusz 0,1 százalék közti mértékben változott a GDP a harmadik negyedévhez képest. Az adatokat kísérő kommentár szerint a gazdasági visszaesés a vizsgált időszakban elérte a mélypontot, az első negyedévben azonban a tevékenység még csak mérsékelten erősödik.
Ilyenfajta negyedéves előrejelzést a bizottság most első ízben közölt. A prognózis különböző indikátorokon alapul, figyelembe veszik többek közt az euróövezet autóeladásait, a lakossági fogyasztásra és az építőipari termelésre vonatkozó bizalmi indexeket, valamint az Egyesült Államok feldolgozóipari beszerzési menedzser indexét A tesztek tanúsága szerint a tavalyi negyedik és az idei első negyedévi GDP-adatot a bizottság közgazdászai 76, illetve 68 százalékos valószínűséggel találták el.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vezető közgazdásza úgy véli, az Európai Központi Banknak (ECB) van még lehetősége további kamatcsökkentésre. Ignazio Visco ugyanakkor leszögezte, hogy a jelenlegi lassú európai növekedésért nem az ECB a felelős. Visco szerint a második negyedévben erőteljes globális fellendülés várható, de így sem zárható ki, hogy az OECD kénytelen lesz lefelé korrigálni ez évre vonatkozó korábbi prognózisait. A szervezet tavaly novemberben kiadott előrejelzése szerint az euróövezet gazdasága idén 1,4 százalékkal bővül.
P. Z.
