Az indonéz kormány szándéknyilatkozatot írt alá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Jakartában tárgyaló küldöttségével a 2002-ben végrehajtandó reformokról. A részleteiben egyelőre nem ismert program az IMF közleménye szerint kiterjed a bankszektor átalakítására, a privatizációra és jogszabályi változtatásokra. A szándéknyilatkozat előreláthatólag január elején kerül az IMF igazgatótanácsa elé, mely eldönti, jóváhagyja-e az 5 milliárd dolláros hitelkeret következő, 360 millió dolláros részletének folyósítását. A megállapodás ugyanakkor annak is feltétele, hogy Indonézia kérhesse az IMF-hitelprogram 2003-ig történő kiterjesztését. Az egyeztetett gazdaságpolitika célkitűzései szerint jövőre a bruttó hazai termék (GDP) növekedése 4 százalékosnak kell lennie az idei 3,5 százalék után, az inflációt az októberi 12,47-ról 2002 végéig 9-10 százalékra szorítják le.
E számok a térség átlagát tekintve reálisak, sőt szerények, de Indonézia a környező országoknál jobban megszenvedte az 1997-98-as válságot, és nehezebben is áll talpra gazdasága, nem utolsósorban sorozatos belpolitikai válságai miatt.
A korábbi IMF-megállapodásokban foglalt célkitűzések többségét Indonézia nem teljesítette, ezért a hitelintézet idén be is fagyasztotta a kölcsönök folyósítását. A Reuters kommentárja szerint a mostani szándéknyilatkozat elsősorban üzenet értékű: az IMF jelezni akarja, hogy bizalmat szavaz a világ negyedik legnépesebb, az autoriter rendszer felől a demokrácia irányában haladó országa számára. Ezzel együtt igen valószínűtlen, hogy a külföldi befektetők megrohamozzák Indonéziát, amíg a kormány nem tesz egyértelmű tanúbizonyságot arról, hogy az ellenérdekelt politikai csoportokkal szemben keresztül akarja és tudja vinni a reformokat.
(NAPI)
