A tavalyi 5,5 százalékos rekord után az idén 4,3 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) a közép- és kelet-európai térség, valamint a FÁK 27 országában, majd jövőre az ütem 3,4 százalékra lassul - prognosztizálja az EBRD féléves, a piacgazdasági átalakulásról szóló jelentése. A közép-európai és balti országok esetében a bank 2,7 százalékos növekedést jósol 2002-re, rámutatva, hogy ezek az országok külkereskedelmi kapcsolataik miatt jobban ki vannak téve a globális gazdasági lassulásnak, ezen belül is főként az EU-beli kereslet gyengülésének. (A jelentés Magyarországra vonatkozó részéről lásd cikkünket a 3. oldalon). A nemzetközi gazdaság helyzetének romlása - amelyet az Egyesült Államokat ért szeptember 11-ei merényletek tovább súlyosbítottak - az EBRD szerint abban is megnyilvánul, hogy kevesebb külföldi tőke áramlik az érintett országokba. Közép- és Kelet-Európában mindazonáltal az élénk belső kereslet részben ellensúlyozni tudja a kedvezőtlen külső hatásokat.
A bank jelentése megállapítja, hogy az EU-tagságra való felkészülés nagyban előmozdította a reformokat Európa keleti felében. A bővítéssel kapcsolatban az EBRD fontosnak tartja, hogy a vasfüggöny megszűnése után ne alakuljon ki „brüsszeli csipkefüggöny”, azaz a közép- és kelet-európai tagokkal kibővült EU erősítse a kapcsolatokat a nem csatlakozó, de szintén az EBRD működési területéhez tartozó országokkal is, és tegye nyitottá piacait az ott előállított termékek és szolgáltatások előtt. Ezt segíthetné elő az is, ha a FÁK meghatározó országai belépnének a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). Az EBRD azt is szorgalmazza, hogy az EU saját intézményeinek javításával segítse a bővítési folyamatot.
A FÁK országaiban az idén 5,8 százalékos - Oroszországban 5,5 százalékos - növekedés várható, így az most először lesz nagyobb a közép-kelet-európai és a balti térség gazdaságának bővülési üteménél. Az EBRD 2002-re 4 százalékos növekedést vár a FÁK-ban, de figyelmeztet arra, hogy ez a prognózis hordónként 18 dolláros olajárat vesz alapul; ennél alacsonyabb ár esetén az előrejelzést is lefelé kell korrigálni. Az OECD jelentése szerint a szervezet négy közép-európai tagja - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - a fő európai kereskedelmi partnereknél tapasztalható lassulás miatt a gazdasági aktivitás gyengülésével kénytelen számolni, de ez nem lesz olyan mértékű, mint máshol, és a 2002 közepe tájára várható globális fellendüléssel egyidejűleg erősödésbe vált majd. Bár az OECD az ez évre vonatkozó előrejelzéseket mind a négy ország esetében lejjebb szállította, a következő két évre már gyorsuló GDP-bővülést prognosztizál. A jelentés súlyos problémaként említi a rendkívül nagyarányú lengyel és szlovák munkanélküliséget, ezenkívül általában figyelmeztet a költségvetési politika szigorításának szükségességére.
(NAPI)
