A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a gyengülés a szeptember 11-ei merényletek előtt kezdődött: a négy legjobb helyzetben lévő ország - Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia - várható átlagát 2000 júniusa óta folyamatosan lefelé módosítja az intézet. Tavaly júniusban 4,2 százalékos növekedést helyeztek kilátásba 2001-re, most pedig úgy látják, hogy ezen országok GDP-je 2002-ben átlagosan 3,2 - ezen belül Magyarországé 3,8 - százalékkal fog nőni.
Abból kiindulva, hogy a szakértők a jövő év második felére már a konjunktúra fellendülésével számolnak, a WIIW úgy ítéli meg, hogy az említett négy ország GDP-je 2003-ban 4 százalékkal fog nőni, s Magyarországon is ekkora növekedés várható.
Az infláció átlagát a négy országban idén 6 - Magyarországét 6,5 - százalékra, 2002-ben átlagosan 5 - Magyarországon 6,5 - százalékra, 2003-ban pedig átlagosan 5 - Magyarországon is 5 - százalékra becsülik.
A munkanélküliség Magyarországon idén várhatóan 5,6, jövőre és 2003-ban 5,5 százalékos lesz a WIIW szerint.
A fizetésimérleg-hiány Magyarországon a WIIW előrejelzése szerint idén a GDP 3,1 százalékára, jövőre 4,1 százalékára, 2003-ban pedig 3,8 százalékára rúg majd.
