BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ukrajna ismét IMF-hitelhez juthat

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Kijevben tárgyaló küldöttsége a korábban befagyasztott hitelezés újraindítását fogja javasolni a pénzintézet igazgatótanácsának. A kedvező döntés egyik előfeltétele az volt, hogy a kormány az IMF elvárásainak megfelelő költségvetési tervezetet fogadjon el.

2001. szeptember 10. hétfő, 16:35

Kijevi tárgyalásainak végeztével az IMF-misszió úgy határozott, hogy a korábban befagyasztott 2,6 milliárd dolláros hitelkeret újbóli megnyitására tesz javaslatot az igazgatótanácsnak - közölte Julian Berengaut, a tárgyalócsoport vezetője. Indoklásképpen elmondta, hogy a gazdasági növekedés és az infláció leszorítása tekintetében Ukrajna kiváló eredményeket ér el: a pénzromlás a tavalyi 26 százalékról idén várhatóan 12 százalékra csökken, a GDP pedig előreláthatólag 7 százalékkal bővül.
Berengaut a Reuters tudósítása szerint hangot adott annak a meggyőződésének, hogy az igazgatótanács megszavazza a küldöttség ajánlását. A testület még ebben a hónapban határoz, s pozitív döntés esetén Ukrajna azonnal hozzájuthat egy 375 millió dolláros hitelrészlethez. Az IMF még márciusban függesztette fel a hitelezést, mert túlságosan lassúnak találta a gazdasági reformokat. A kormány augusztusban levelet írt a nemzetközi pénzintézet vezetésének, jelezve, hogy a hitel folyósításának már minden feltétele teljesült. Az ország nagyon rá van utalva az IMF hitelére, nemcsak a küladósság-szolgálat miatt, hanem azért is, mert így jobb eséllyel nyerheti vissza a politikai zűrök és a reformok elakadása miatt megcsappant külföldi befektetői bizalmat.

Az Itar-Taszsz értesülése szerint a Világbank igazgatótanácsa e hó 20-i ülésén pozitív döntést hoz az Ukrajnának nyújtandó, 3 éves lejáratú 750 millió dolláros kölcsönről, amelyből 250 milliót még idén átutal Kijevnek.
A kormány a küldöttség látogatása idején fogadta el a jövő évi költségvetés tervezetét. Az IMF számviteli elveinek megfelelően összeállított tervezet 4,3 milliárd hrivnyás, a GDP 1,7 százalékára rúgó hiánnyal kalkulál (1 dollár = 5,34 hrivnya). A bevételi oldalon a célkitűzés 42,8 milliárd hrivnya, a kiadási főösszeg 47,1 milliárd hrivnya. A tervezet 2002-ben 6 százalékos GDP-bővülést és 9,8 százalékos inflációt irányoz elő. Ihor Mityukov pénzügyminiszter a büdzsé sarokszámait ismertetve leszögezte, hogy a költségvetési kiadások nagy része a modernizációt szolgálja és a fő cél az ipar szerkezetátalakítása, valamint az életszínvonal javítása. Szociális programokra a teljes kiadás 52 százalékát tervezik költeni, ennek keretében egyebek között 15 százalékkal emelnék az állami alkalmazottak bérét és eközben az adóterhelés nem haladná meg a GDP 18 százalékát. Mityukov közölte, hogy a jövő évben esedékes külső és belső adósságfizetési kötelezettségnek egyaránt maradéktalanul eleget tudnak tenni. A Reuters kommentárja szerint egyelőre megjósolhatatlan, hogy a szeptember 15-én a parlament elé kerülő törvényt mikor fogadják el a képviselők, mivel a törvényhozás teljesen megosztott.
B. P. A.-P. Z.

Bana Péter
Bana Péter
Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet