Willi Leibfritz, a müncheni Ifo vezető közgazdásza tegnap egy sajtóértékezleten kijelentette: megítélésük szerint az volna a helyes, ha az ECB kormányzótanácsa már augusztus 2-i ülésén leszállítaná a kamatokat, mégpedig 50 bázisponttal. Az irányadó kéthetes repokamat jelenleg 4,5 százalék. Leibfritz annak kapcsán beszélt, hogy az Ifo közzétette jelentését, amelyben az euróövezet idei inflációjára vonatkozó prognózisát a korábbi 2,9-ről 2,75 százalékra, a 2002-es előrejelzést pedig 2-ről 1,75 százalékra módosította. Leibfritz szerint nem áll fönn komoly inflációs nyomás, ezért a jelenlegi kamatszint indokolatlanul magas.
Az eurózóna 12 havi inflációja májusban 3,4, júniusban 3 százalék volt, ami jóval magasabb ugyan az ECB által referenciaértékként kezelt 2 százaléknál, de az Ifo szerint a trend csökkenést jelez, azonkívül a drágulás nagyrészt az energiaárak emelkedésének tudható be. Az intézet, mint Leibfritz elmondta, nem számít arra, hogy az OPEC által szerdán elhatározott kínálatszűkítés (NAPI Gazdaság, 2001. július 26., 1-2. oldal) komolyabb inflációgerjesztő hatással járna, miként azt a nézetet sem osztja, hogy az euró mint készpénz jövő januári bevezetése felhajtaná az árakat. Az Ifo úgy látja, hogy a jelenlegi környezetben a kamatpolitikának a gazdaság élénkítésére kell összpontosítania. Az intézet csekély mértékben, 1,9-ről 2 százalékra korrigálta a valutaunió idei gazdasági növekedésére adott prognózisát, ám Németország esetében továbbra is csak 1,2 százalékos bővülést lát valószínűnek. Jövőre az eurózóna gazdasága 2,5, Németországé 2,2 százalékkal gyarapodhat.
Leibfritzcel ellentétben az elemzők többsége nem számít arra, hogy az ECB már a jövő héten mérsékli a kamatokat. Ennek esélyét az is csökkenti, hogy az ECB tegnapi bejelentése szerint júniusban éves összehasonlításban 6,1 százalékkal emelkedett az M3 pénzkínálati mutató. Májusban a növekmény 5,1 százalék volt, s az ECB megítélése szerint a maximum 4,5 százalékos emelkedés az, ami még nem jelent inflációs veszélyt. A kevésbé ingadozó háromhavi mozgóátlag 5,3 százalék volt a március-májusi 4,8 százalék után. Az ECB a mutató nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg közölte, hogy az adatot nagymértékben - akár 0,75 százalékponttal - felfelé torzíthatják a külföldi tulajdonban lévő értékpapírok és rövid lejáratú betétek. Elemzők szerint ez arra utal, hogy a bank nem értékeli drámai fejleményként a magas júniusi növekedést.
P. Z.
