Az Ifo gazdaságkutató havi felmérése szerint az üzleti bizalom októberben a német gazdaság teljesítményének kilenctizedét adó nyugati tartományokban a szeptemberi 98-ról 97,2 pontra csökkent, noha az elemzők legrosszabb esetben is csak 97,6 pontot valószínűsítettek, de leginkább változatlan értékre számítottak.
A 6000 vállalatvezető megkérdezése alapján számított konjunktúraindex ezzel már az ötödik egymást követő hónapban tart lefelé a kilencéves csúcspontot jelentő májusi 102 pontról, és egyben az idei mélypontjára süllyedt. A jelenlegi kilátások megítélését mutató részindex 93,2-ről 91,2 pontra zuhant, ezzel szemben a hat hónapra előretekintő összetevő 103-ról 103,3 pontra kúszott fel, ami arra utal, hogy a német vállalatok továbbra is javulásra számítanak.
Ezzel szemben a Dow Jones és a Reuters által idézett elemzői vélemények szerint a főindex csökkenése inkább azt támasztja alá, hogy az eurózóna legnagyobb gazdaságának növekedési üteme az erős első félév után már túljutott a tetőponton. Az Ifo vezetője viszont úgy véli, hogy a nagy figyelemmel követett index mostani visszaesése legalább részben a magas olajár számlájára írandó, és a jövőbeni kilátásokat javítja a január elsejével életbe lépő nagyarányú adócsökkentés. A német pénzügyminisztérium havi jelentése szerint a gazdaság 1999 közepe óta növekvő trendje a magas olajár ellenére fennmarad, de a harmadik negyedévben valószínűleg némileg csökkent a lendület a második negyedévre kimutatott 1,1 százalékos háromhavi GDP-bővülés után és a teljes évre vonatkozóan a GDP növekedése eléri a 3 százalékot, szemben a tavalyi 1,6 százalékkal.
A vártnál gyengébb német konjunktúrakilátások az elemzők szerint erősítik azokat a nézeteket, hogy a gazdasági aktivitás gyengülésének egyre újabb jelei láttán az Európai Központi Bank (ECB) tartózkodni fog a további kamatemeléstől, legalábbis addig, amíg a tavaly november óta végrehajtott hét szigorítás hatása nem egyértelmű. Az Ifo felmérésének közzétételét követően a korábban 0,8535 dollárra erősödő euró lendülete megtört és hamarosan 0,85 dollár alá esett vissza.
B. P. A.
