A hadsereg egyik szóvivője kiemelte, hogy a most közzétett számok vélhetően emelkedni fognak.
A gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a támadásra adott megtorló akcióknak már legalább 900 halottja van a Gázai övezetben, 4500-an pedig megsebesültek.
Mindeközben szerdára virradóra folytatódtak az izraeli légicsapások az övezet ellen: a hadsereg azt közölte, 24 óra alatt több száz célpontra mért csapást Gázaváros al-Furkán nevű negyedében, mely izraeli sajtóforrások szerint a Hamász fegyvereseinek egyik központja.
Az egyik légicsapás a kikötőt érte, ahol sok halászhajó lángra kapott.
Harminc elrejtőzött embert szabadított ki egy izraeli kommandó
Az eltűntek felkutatására megalakított parancsnokságot hétfő este értesítették az elrejtőzött csoport létezéséről. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll