A YouTube kezdeti, kísérletező korszakától a hétszer megtöltött MVM Dome-ig jutott el a Pamkutya, de Osbáth Norbert szerint a történet legfontosabb tanulsága nem pusztán a siker, hanem az, hogy tartalomgyártóként hosszú távon csak önazonosan lehet építkezni.
A Money Talks ’26 konferencián Juhász Edina, a Glamour szerkesztője kérdezte a Pamkutya társalapítóját arról, hogyan lett egy hobbiból üzlet, miként alakult át a videózás professzionális működéssé, és hol húzták meg azokat a határokat, amelyeket a nagyobb bevétel reményében sem akartak átlépni.
Osbáth Norbert azzal kezdte, hogy még mindig ülepedik benne az egész élmény. A koncertsorozatra fél évig készültek, az utolsó koncert pedig alig tíz nappal a beszélgetés előtt volt, így most az üresség érzése dominál benne. Annyira erős cél volt a koncertek megvalósítása, és akkora projektként nehezedett rájuk az elmúlt hónapokban, hogy a lezárás után hirtelen eltűnt az a fókusz, amely addig mindent meghatározott.
Kezdetben csak hobbi volt az egész, később lett üzlet
2010-ben indultak el videósként, egy olyan időszakban, amikor a YouTube-os tartalomgyártás még nem számított valódi szakmának. Nem létezett kiforrott influenszerpiac, nem voltak bejáratott szabályok, azok a keretek sem álltak rendelkezésre, amelyek ma már maguktól értetődőnek tűnnek. Ennek megfelelően ők is részesei voltak annak a folyamatnak, amely kialakította ezt a szakmát Magyarországon.
Kezdetben a videózás tisztán hobbi volt, csak évekkel később kezdett körvonalazódni, hogy ebből komolyabb pálya is lehet. Ahogy megjelentek az első szponzorok, illetve a YouTube felől érkező első érdemi bevételek, úgy lett egyre világosabb, hogy a projekt üzleti értelemben is továbbépíthető. Nagyjából nyolc-kilenc éve jutottak el oda, hogy ezt már valódi szakmaként kezeljék, és onnantól tudatosabban kezdjenek fejlődni.
A kezdeti időszakban a nézettség jelentette a fő motivációt, később a pénzügyi tényezők is fontos szerepet kaptak, mára azonban egyre inkább az vált meghatározóvá, hogy olyan tartalmakat készítsenek, amelyekre valóban büszkék lehetnek.
Az üzleti szemlélet azonban nem volt jelen a kezdetektől. Sem ő, sem a testvére nem ilyen területen tanult, és mivel előttük sem nagyon volt hazai minta, sokszor tapasztalati úton kellett rájönniük arra, hogyan lehet egy ilyen pályát fenntarthatóan építeni. Mentoraik sem voltak igazán, hiszen maguk a menedzsmentcégek is még csak keresték, hogy mi lehet ennek az új szakmának a jövője.
Arról is beszélt, hogy a szakma korai időszakában sokan rövid, néhány éves karrierként tekintettek a videózásra, így minél gyorsabban próbáltak meg minél több pénzt kiszedni belőle. Ők azonban ösztönösen is távolságot tartottak ettől a szemlélettől, mert úgy érezték, a tartalom gyors kiárusítása nem illik hozzájuk, tudatosan nem akartak rövid távú kifutásra berendezkedni. Ma már kifejezetten hosszú távú karrierben gondolkodik, még évtizedeket lát ebben a pályában.
Az algoritmuslogika helyett az önazonosság lehet a kulcs a jövőben
Mára gyökeresen átalakult a platformlogika: korábban az algoritmusok szerepe jóval kisebb volt, ma viszont gyakorlatilag ezek döntik el, hogy mi jut el a nézőkhöz. Ezt nemcsak a YouTube-on, hanem különösen a TikTokon és más közösségi platformokon is meghatározónak nevezte, a tartalomgyártóknak pedig folyamatosan alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz.
Mindezzel együtt ő személy szerint nem akar teljesen behódolni az algoritmuslogikának. Bár pontosan ismertek azok a technikák, amelyekkel nagyobb nézettséget lehet elérni, ő nem szeretné ilyen sémák mentén felépíteni a tartalmakat. Abban bízik, hogy az internetes videózás következő korszakában éppen az őszinteség, az emberközeliség és a kevésbé kiszámított formátumok válhatnak előnnyé, mert a közönség is belefáradt az állandóan pörgő, túloptimalizált tartalmakba. Ennek következtében az önazonosság lehet a legerősebb hosszú távú stratégia.
Egyelőre ebben sem érzik magukat tökéletesnek, ő maga szeretne még nyersebben, kevésbé túlszerkesztetten kommunikálni a nézőkkel. Azt látja, hogy a tökéletesre polírozott online jelenlétből egyre inkább elege van az embereknek, a jövőben az egyszerűbb, őszintébb megszólalások iránt nőhet az igény.
Így hódították meg az MVM Dome-ot
A platformvilágból való kilépés kérdésénél a koncertek története is előkerült. Hosszú éveken át nem akartak élő fellépésekbe kezdeni, részben azért, mert a zenészektől azt hallották, hogy a haknizós lét rendkívül lélekölő tud lenni. A fordulatot az hozta el, amikor a közönség részéről egyre erősebb igény jelent meg egy koncert iránt, ekkor kezdték el komolyan venni a lehetőséget. A megszokott fellépői út helyett azonban rögtön nagyban gondolkodtak. Osbáth Norbert szerint éppen azért sikerülhetett ennyire látványosan a koncertsorozat, mert nem egy kisebb haknival indítottak, hanem rögtön a lehető legnagyobb léptékben.
A koncertszervezés ugyanakkor rendkívüli kockázattal járt. A jegyértékesítés volt az egyik legstresszesebb része az egész folyamatnak, hiszen nem lehetett tudni, hogy az online népszerűség mennyire fordítható át valódi jegyeladásra. Külföldi mintákból azt látták, hogy egy nagy eseményre nagyjából a követőbázis 2,5 százaléka mozdítható meg, náluk azonban végül ennek a többszöröse működött. Az első koncert után már látszott az érdeklődés volumene, így a további dátumok bejelentésével egyre magabiztosabbá váltak.
A több koncert egymás utáni meghirdetését részben a nézők nyomása is kikényszerítette. Az első eseményre rengetegen nem jutottak be, a sorban állások és a feszültség pedig akkora volt, hogy egy ponton már nem lehetett lassan, egyesével adagolni az újabb dátumokat. A hét koncertnél végül nem a keresleti plafon jött el, hanem egyszerűen elfogytak a rendelkezésre álló időpontok a helyszínen.
A bevételi modell kapcsán úgy fogalmazott, hogy ma már az előadók és tartalomgyártók számára sem elég egyetlen platformra építeni. Egyre természetesebb, hogy valaki több lábon áll, saját márkát, élő eseményt vagy más terméket épít. Náluk azonban ennek irányát alapvetően az önazonosság határozta meg.
Sokféle tervük van, és rengeteg különböző területre nyitottak: a könyvkiadás már megvalósult, de film, sorozat, színdarab vagy más kreatív formák is szóba kerülhetnek a jövőben.
Bizonyos lehetőségeket tudatosan utasítottak vissza, a szponzorációknál igyekeztek erkölcsi szempontokat figyelembe venni: alkohol-, dohány- és szerencsejáték-hirdetéseket például nem vállaltak el. Úgy látja, most érkeztek el oda, hogy ezt a szűrést még következetesebben megengedhetik maguknak, és tényleg csak olyan együttműködéseket fogadjanak el, amelyekhez jó szívvel tudnak kapcsolódni.
Merre tovább?
Az első magyar youtuberek lényegében maguk alakították ki ennek a piacnak az árszintjeit és működési logikáját. Úgy látja, mára oda jutott a szakma, hogy az influenszerek sok esetben nagyobb összegeket tudnak elkérni, mint egy televíziós személyiség, ezt a hazai piac fejlődése szempontjából kifejezetten pozitív eredménynek tartja.
Korábban napi szinten figyelték a feliratkozószámot, ma azonban ez már egyre kevésbé érdekli. A nézettség sem önmagában számít, mert bizonyos területeken már úgy érzi, elértek egy plafont, vagy legalábbis nem ez adja a legfontosabb visszajelzést. A jövőbeli fejlődést inkább abban látja, hogy önazonosabb tartalmakat készítsenek, közben pedig részben távolodjanak az online világtól, és offline eseményekkel, valódi közösségi élményekkel építsenek mélyebb kapcsolatot a közönséggel.
A következő évekre vonatkozóan már nem egyéves távlatokban gondolkodik, hanem három-öt éves horizontban. Az olyan alkotók, mint ők, egészen különleges és szoros kapcsolatot tudnak kialakítani a közönségükkel, ami üzletileg, médiapiaci szempontból, sőt akár más területeken is beláthatatlan lehetőségeket nyithat meg. Éppen ezért egy rendkívül izgalmas időszak jön a tartalomgyártók világában.
