A kevés lakásépítési volumenben valószínűleg szerepet játszik a szabályozás, az állami beavatkozások, a képzett szakemberek elvándorlása és bizonyára más tényezők is, viszont a piaci ár/mennyiségi jelzések alapján teljesen joggal feltételezhetjük, hogy a magyar lakáspiac kínálati nehézségekkel küzd, nem keresletiekkel, írja Zsiday Viktor közgazdasági szakember és befektető legújabb blogbejegyzésében, ahol ábrákkal is demonstrálja az álláspontját.
Mi történik, ha egy szűkös, kínálati korlátokkal rendelkező piacra további keresletet eresztünk rá, mint tette azt a kormány szinte minden eddig lakáspiaci programja, és fogja tenni a 3 százalékos kedvezményes kamatozású hitelprogram is? Nyilván lesz idővel belőle valamekkora kínálatbővülés, viszont az árak is nagyot ugranak felfele. Ez azoknak jó, akik már rendelkeznek lakással, esetleg megtakarítási/befektetési eszközként tartva többel is.
A kevésbé tehetőseknek (fiatalok, alacsonyabb jövedelműek) ez borzasztó csapás.
Ha rajtuk akarunk segíteni, akkor a kínálatot kell ösztönözni, és nem a keresletet. Ebben az esetben úgy történik lakásállomány-bővülés, hogy az árak süllyednek. De hozzá kell tenni, hogy a lakáspiaci árak nominálisan jellemzően lefelé ragadósak, azaz valószínűbb, hogy ebben az esetben az árak inkább csak éveken át változatlanok maradnak (nominálisan, de reálértelemben csökkenhetnek).
A kormányzat lakáspiaci beavatkozásai az elmúlt években szinte kizárólag keresletoldaliak voltak, az új 3 százalékos hitel is az: a jómódúaknak kedveznek, a szegényebbek számára kedvezőtlenek, és legfontosabb eredményük az árak felhajtása.
Ehelyett kínálati oldali beavatkozásra volna szükség, ha valóban kezdeni akarunk valamit a lakáspiaccal, ahol európai mércével kiugróan alacsony az új építések aránya. Az újabb és újabb lakáspiaci keresletélénkítésnek társadalmi szempontból nincs semmi értelme.
Soroljunk fel néhány kínálatnövelő eszközt, amelyeket lehetne alkalmazni:
- nagyobb lakássűrűség, magasabb házak engedélyezése,
- állami infrastruktúrafejlesztés lakóövezetnek kijelölt zónákban,
- engedélyezések gyorsítása/könnyítése fejlesztőknek,
- szakember-képzések,
- egyenlő piaci esélyek és elbánás biztosítása minden fejlesztőnek, korrupció, kivételezések totális megszüntetése,
- állami bérlakásépítési program és/vagy,
- piaci projektek egy részének kötelező állami felajánlása bérlakás céljára,
- innovatív építési technikák támogatása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló