A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) egy új sport-, illetve konferencia komplexum építésére eddig csak 1,7 milliárdnyi társaságiadó-pénzt kapott az Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ), ám a kormányzathoz ezer szállal kötődő szervezet döntése nem volt végleges, így az alapítvány ennél jóval nagyobb taotámogatást is lehívhat.
Korábban a FUNA programjában közel 4,6 milliárd forintnyi támogatás jóváhagyását kérte, amelyet az MLSZ nem hagyott jóvá, most azonban a döntést, a hetilap értesülése szerint nagy valószínűséggel felülbírálják. A szövetséghez benyújtott dokumentum szerint az alapítvány célja egy 5,7 milliárd forint értékűre becsült létesítmény megépítése.
A miniszterelnök szívéhez oly közel álló településen egy fedett komplexumot hoznának létre, amelyhez két kisebb futballpálya mellett egyebek közt ökölvívóringet, szertárakat, öltözőket, irodákat, valamint egy nagyobb és egy kisebb, konferencia-központnak kijelölt előadótermet képzeltek el a tervezők. A kivitelezés egy évnél biztosan tovább tarthat.
Ha a sportcsarnokprojekt minden elemét befogadja az MLSZ, akkor a futó szezon taotámogatás szempontjából az FUNA legjobb éve lehet - az akadémia egyébként már eddig is messze a legtöbb pénzt szedte össze a hazai futballszervezetek közül. Az elmúlt öt idényben durván 11 milliárd forint érkezett ilyen címen Felcsútra. Az állami dotáció idei végső cechje 3-3,5 milliárd forint lehet. A Figyelő úgy tudja, Orbán Győző cége 100, Mészáros Lőrincé 150 millió forintot fizethetett tavaly az államkassza helyett a Puskás Akadémiának.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól