Befejeződött az Innovinia által fejlesztett, közel 20 ezer négyzetméteres logisztikai csarnok kivitelezése az IGPark Debrecen területén a BMW-gyár közvetlen közelében 4,6 hektáron. A létesítmény domináns bérlője a nemzetközi szinten is meghatározó logisztikai szolgáltató, a Duvenbeck. A projekt a tervezett ütemezés szerint 2025 második negyedévében készült el, a Duvenbeck július 1-én vette át az épületet.
A beruházás jelentős mérföldkő az Innovinia életében, hiszen közvetlenül a BMW mellett, egy igen dinamikus ingatlanpiacon sikerült a terveknek megfelelően megvalósítani a fejlesztést, ráadásul az átadásra már teljes a bérbeadottsága
– mondta Derényi Andrea, az Innovinia értékesítési vezetője.
Kapcsolódó
A most átadott logisztikai csarnok nem csupán méretével, hanem környezettudatos kialakításával is új szintet képvisel az ipari ingatlanfejlesztésben. Az Innovinia célja az volt, hogy az IGPark Debrecent egy eco-industrial koncepció mentén alakítsa ki, a vállalat ESG stratégiájának megfelelően.
A debreceni csarnok energiaellátását teljes egészében elektromos energiaforrások biztosítják, melyhez a jövőben napelem is hozzájárul majd. A fenntarthatósági szempontok nemcsak a kivitelezés, hanem az üzemeltetés során is éreztetik majd hatásukat.
A cég olyan ESG megoldásokat igyekszik megvalósítani, amelyek hosszú távú hatással bírnak – ilyen például a helyi növényfajok telepítése, amely biodiverz, mégis tartós növényzetet eredményez parkjaiban. Kiemelkedő példa erre debreceni projekt, ahol a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének együttműködésével és szakmai iránymutatásával kerültek kialakításra a zöldterületeket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!