Az Otthon Start Program bejelentését követően a Duna House értékesítői 39 százalékkal több vevő ügyfelet regisztráltak, mint egy hónappal korábban, miközben az ingatlanbemutatások száma is folyamatosan nő. Az új érdeklődők többsége kifejezetten a program feltételeinek megfelelő ingatlanok vásárlását tervezi, azon belül pedig a panelek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés.
Bár júliusban 9492 adásvétel történt – ami mintegy 18 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól –, a visszaesés szezonális jellegű, és a növekvő érdeklődés előrevetíti a közelgő őszi forgalomnövekedést.
Kapcsolódó
Az utóbbi évekre jellemző, hogy a panellakások reagáltak leggyorsabban az élénkülő keresletre. Vidéken átlagosan 70 nap, Budapesten körülbelül 60 nap alatt találtak vevőre – ez közel egy hónappal rövidebb értékesítési idő a tavalyihoz képest. Az Otthon Start várhatóan a jelenleg is rövid forgási időt tovább csökkentheti.
Az árak is tovább emelkedtek: júliusra Pesten az átlagos panel négyzetméterár meghaladta az 1,1 millió forintot, Budán elérte az 1,26 millió forintot, vidéken pedig 700–750 ezer forint/m2 között alakult. Ez országos szinten közel 30 százalékos éves növekedést jelent, ami után kérdés, hogy a program mekkora további áremelkedést hozhat az év hátralévő részében.
A vásárlói összetétel is az élénkülést támasztja alá: júliusban a fővárosi vevők 13 százaléka felújítandó ingatlant választott, vidéken pedig az első lakásvásárlók aránya egy év alatt 19 százalékról 27 százalékra nőtt. Az Otthon Start célcsoportját jelentő fiatal, első otthonukat kereső vásárlók egyre aktívabban jelennek meg, különösen a vidéki városokban.
A jelenlegi, egyre erősödő keresleti hullám és a program kedvező feltételei együtt könnyen az elmúlt évek legerősebb őszi időszakát hozhatják a panelpiacon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér